RENDEZVÉNYEK 2010 január -június


Kirándultunk
Az idei tanévben az alsó tagozat minden osztálya volt tanulmányi kiránduláson.
A sort a negyedikesek kezdték május 13-án a veszprémi Állatkertben az SNI osztályosokkal együtt. Május 25-én az elsősök Székesfehérvárral ismerkedtek meg. A következő napon a másodikosok a Kislődön található Kalandparkot keresték fel. A harmadikosok június 8-án szintén a Kalandparkban szórakoztak együtt. A kirándulásokon minden résztvevő gyermek nagyon jól érezte magát. Csak azt sajnálták többen, hogy néhány társuk nem volt velük, azok, akiket szüleik nem engedtek el ezekre a közösségépítő programokra.

Siposs Ágnes
                                                                 alsós munkaközösség-vezető

„Díjazom, ha gondolkodsz.”
Ezzel a mottóval indult útjára szeptemberben a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia 2009-2010. évi levelezős versenye.
Az önköltséges vetélkedőre az iskolánkból a 8. osztályos Olasz Valéria nevezett be 2 tantárgyból, és mindig örömmel, izgatottan várta a fordulók feladatait, részeredményeit. Magyar nyelvből ezüstérmet kapott a tanév végén. Matematika tantárgyból arany fokozatot nyert el. Jutalmul ezért behívták a Veszprémben rendezett országos matematikadöntőre, ahol előkelő 6. helyezést ért el. Gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá!

Borainé Rozner Kinga és Gráczerné Szabó Erzsébet
 segítő tanárok
nemet

Német levelező verseny zajlott április-májusban a 3-4. osztályosok között. 12-en kezdték a versengést, de csak 7-en voltak kitartóak, akik mindhárom forduló feladatait elkészítették. Témák közt szerepeltek ételek, ruhadarabok, közlekedési eszközök, időjárás, illetve állatok. Minden résztvevő gyarapította tudását és gyakorolta az önálló feladatértelmezést és szótárazást.

A verseny végére a következő eredmény született:
I.   Krén Regina – 3. osztályos
II.  Lakatos Georgina – 3. osztályos
III. Szabó Regina – 3. osztályos

Dicséretet érdemel még szorgalmáért, kitartó munkájáért:
Peifer Tifani
Sijer Krisztofer
Leskó Anita és
Sárközi Máté 4. osztályos tanulók.
                                                        Somogyiné Lukács Emőke
tanár

Egészséges életmódra nevelés az Ady iskolában

Napjainkban elengedhetetlen, hogy az egészséges életmódra nevelés a család mellett az oktatási in­tézményekben is megvalósuljon. Nagyon fontos, hogy az iskolában ez ne csupán a biológia- és az osztályfőnöki óra keretében történjen. Ezért a felsĹ‘ tagozatos tanulók számára több alkalommal szerveztünk vetítéssel egybekötött előadásokat az Ady Endre Általános Iskolában.
2010. május 21-én az 5. és a 6. osztályosok a Barátság, szerelem, a 7. és 8. osztályosok a Fogam­zásgátlás, szexualitás, június 4-én a 6. és 7. osztályosok a Tetoválás piercing című foglalkozásokon vettek részt. Az órákat az ÁNTSZ Veszprém, Várpalota, Zirc Kistérségi Intézetének egészségfejlesztői tartották, akik az előadásaik után a gyerekekkel kötetlen beszélgetést folytattak, kérdésekre válaszoltak.
Köszönjük Bodnár Lajosné és Laczkóné Kiss Irén védőnőknek a szervezésben nyújtott segítségét, és reméljük, hogy a következő tanévben is lesz módunk hasonló, színvonalas rendezvényeket biztosítani tanulóinknak!
Az egészséges életmódra nevelés jegyében ebben a tanévben tisztasági és dekorációs versenyt hirdettünk meg a felsős osztályok között. Öröm volt látni, hogy a gyerekek igyekeztek a környezetüket rendben tartani. Az első három helyezettet jutalmaztuk.
I.   díj kirándulás a kalandparkba- 7.a osztály
II. díj torta -5.b osztály
III.díj csokoládé- 8.a osztály
Szeretnénk, ha ebből is hagyomány lenne!

gyereknap

Gyereknap az Ady Endre Általános Iskolában

Május 28-án, pénteken tartottuk meg hagyományunk szerint a gyermeknapi, játékos akadályversenyünket.
Az alsó és felső tagozatos tanulók hét állomáson mérték össze ügyességüket, tudásukat.
Jó hangulatban, énekelve, csatakiáltást skandálva vonultak a gyerekek állomásról-állomásra. Zsákban futás, célba dobás, kötélhúzás, ügyességi feladatok tették élvezetessé a vetélkedőt. Szétvágott képeket kellett kirakni, szavakat párosítani, totót kitölteni a természetről. Állatok és állatnyomok párosítása is volt egy állomáson és activityzni is lehetett.
Az értékelésbe beleszámított a menetlevél, csatakiáltás, induló ötletessége, kivitelezése.
A verseny alatt, csábító illatok terjengtek az udvaron, ugyanis két üstben is rotyogott a finom gulyásleves. Iskolánk technikai dolgozói szívesen vállalták erre a napra a főzést. Köszönjük munkájukat, dicséret érte! A hozzávalókat a szülői munkaközösség vásárolta, köszönet érte!!  Molnár János vállalkozónak is köszönjük segítő támogatását!
A verseny végén közös éneklésre gyűltünk össze a hűs fák alatt. Pintér Ferencné Anikó néni vezetésével vidám, tréfás dalokat énekeltünk.
A jóízűen elfogyasztott ebéd után, meglepetés édesség csomagot kaptak a gyerekek városunk Önkormányzatától, majd elérkezett az eredményhirdetés ideje.
Az első helyezettek kirándulást nyertek Kislődre a a Bakonyi Sobri Jóska Kalandparkba a 3.osztály és a 8.a osztály.
Az 1. osztály és a 7.a osztály lett a második helyezett, egy–egy tortát kaptak.

A harmadik helyezettek a másodikosok és a hatodik osztály Megasztár csapata lett, akik jutalomként csokoládét kaptak. Gratulálunk nekik! A díjakat a diákönkormányzatunk finanszírozta.   
                                                                         Varga Jánosné
                                                                                                DÖK vezető
anya
Anyák napi ünnepély


Május 3-án délután három órára ünnepi díszbe öltözött az Ady Endre Általános Iskola aulája. Az alsó tagozat tanulói és a megjelent vendégek izgatottan várták, hogy megkezdődjön az ünnepély. A műsorban minden osztály kedveskedett a jelen lévő édesanyáknak és nagymamáknak az anyai szeretetről szóló versek csokrával. Az ünnepség végén a gyerekek átadták a szeretet virágait a nézők soraiban helyet foglaló anyukáknak.
Anyák napja ugyan csak egyszer van egy évben, de bízunk abban, hogy az édesanyák felé sugárzott hála, köszönet, szeretet egész évben érződni fog városunk minden családjában.
                                                                                 Siposs Ágnes
                                                                       alsós munkaközösség-vezeő

bemut  
2010. április 29.

Nem szakrendszerű óra az Ady Endre Általános Iskola 6. osztályában

Iskolánkban a nem szakrendszerű oktatást úgy kívánjuk megvalósítani, hogy az 5-6. évfolyam helyi tantervében fejlesztési területeket jelölünk meg a tanulók képességeinek javítására. Fontos az önkifejezéshez és a társas társadalmi párbeszédhez szükséges szóbeli képességek fejlesztése.
Erre láthattunk példát 2010. április 29-én Varga Jánosné tanító bemutató óráján. A foglalkozáson játékos formában valósultak meg a fejlesztési feladatok: pontosság, érzékletesség, lényegkiemelés, a szóbeli kommunikáció során az ismeretterjesztő szöveg megfogalmazása, saját vélemény elmondása és megvédése egy- egy érv említésével.
Nagyon élvezték a gyerekek a verbális és nem verbális kifejezőeszközök (testbeszéd, arcjáték) összehangolását a kommunikációs helyzetekben. Az órán alkalmazott kooperatív tanulási technika olyan tulajdonságokat fejlesztett a gyerekekben, mint az önbizalom, döntési képesség, önállóság és együttműködési képesség, amelyek a valóság fontos és lényeges faktorai.
Kiemelhetjük az órán a pedagógus tanulást segítő feladatát, amelyben felszabadult a hagyományos ismeretközlő szerep alól, és egyrészt segítőként, támogatóként, mint a tanulókkal együtt dolgozó „munkatárs” vett részt a csoportos munkában, másrészt koordinátorként irányította is azt.
Gratulálunk!                                                                           

Pintér Ferencné

                                                                                                       tanár

fold Föld napja vetélkedő  2010. április 22.

Ebben a tanévben is vetélkedőt hirdettünk meg a „Föld napja” alkalmából iskolánkban április 22-re az 5.- 8. osztályos gyerekeknek.
Az ilyenkor szervezett különböző rendezvények próbálják megmutatni, hogy mit tudunk, tudnánk tenni a környezetünk védelméért. De a legfontosabb, hogy ne csak beszéljünk erről, hanem tegyünk is a környezetünk védelméért. Mutassunk példát, gondoljunk a jövő nemzedékére, tanítsuk meg gyermekeinket, unokáinkat arra, hogy óvják és tiszteljék környezetüket, a Földet, amelyen élnek.
Ez egy olyan nap, amin mindannyian elgondolkozhatunk azon, mit is tehetünk környezetünk védelmében.
Hat, négyfős csapat mérte össze tudását a természettudomány különböző témaköreiben.
Három másik iskolából is hívtunk meg egy-egy csapatot, sajnos más elfoglaltságuk volt az ősieknek és a papkeszieknek, de a peremartoni iskolából érkező csapatnak és kísérőjének külön köszönjük a részvételt.
A zsűri tagja volt: Kellerné Szász Anikó, aki rendszeresen segíti és támogatja iskolánkat, kreatív ötleteivel , anyagokkal, eszközökkel. Jancsek Mária igazgatóhelyettes, Tóthné Éberfi Éva tanítónő, egyben a zsűri elnöke, Gráczerné Szabó Erzsébet tanárnő, és végül, de nem utolsó sorban, meglepetésvendégünk Sihell Ferenc, Ferry. Büszkék vagyunk rá, mert az iskolánk tanulója volt és most pedig ismert zeneszerző, énekes.
A csapatok csapatnévvel és csatakiáltással készültek előzetesen, illetve plakátot kellett készíteniük természet- és környezetvédelem témakörben.
Volt a feladatok közt: természetvédelmi totó, térbeli tájkép, keresztrejtvény, állatkombináció-állatanagramma, activity, ügyességi játék és dalviadal.
Ez utóbbi különösen érdekes volt, mert a csapatoknak el kellett énekelni Ferry segítségével a Békét a Földnek c. saját szerzeményét.
A szurkoló nézők sem unatkoztak. Amíg a csapatok dolgoztak, nekik találós kérdésekre kellett válaszolni, jutalom ellenében.
Mind a hat csapatot emléklappal vagy oklevéllel és egy kis ajándékkal jutalmaztuk meg.
A Föld napja alkalmából a Várpalotai Kistérség polgármesterei minden kistérségi településen egy-egy fát ültettek el délután.
Nem lehetett volna szebb befejezése e napnak, minthogy kimentünk a gyerekekkel és vendégeinkkel a CBA élelmiszerbolt mellé, és segítettünk a hársfacsemete elültetésében.
A vetélkedő szervezésében nagy segítségemre volt, Cseke Viki, Ferry felesége.
További támogatóink voltak: Ferry, Kovács Andrea Papír - írószer boltja, K@H Bank Berhida, Diákönkormányzatunk, Elektrokomlex Bt. Sanda Gábor, Kellerné Szász Anikó, E-ON Veszprém, Higiénia szaküzlet Jánosiné Kudar Edit, Mikó Kft.,Takarékszövetkezet Berhida, Lencsés Ferenc 
Köszönjük nekik a segítséget!
Nagyon remek hangulatban telt el a vetélkedő, jót szórakoztunk idén is.

                                                                                     Móroczné Csibra Laura
                                                                                                  tanár

vers

Költészet napi szavalóverseny

Versmondó versenyen vettünk részt április 10-én a papkeszi Bocskai István Református Általános Iskola és a Kultúrház közös rendezésében.
Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy alig fértünk be a Kultúrház termébe. Több, mint 80 versenyző bizonyította a versek iránti szeretetét, tehetségét, felkészültségét 3 korcsoportban több település képviseletében, meglepetésünkre még óvodások is. A szépszámú közönség nagyon kulturált, lelkes hallgatóságnak bizonyult az estébe nyúló, maratoni megmérettetésen, és vastapssal jutalmazta a kiemelkedő produkciókat. A zsűri elnöke: Lackfi János költő volt, aki a szünetben nagy tetszést aratott néhány gyerekverse felolvasásával.
Az iskolánkból 3 alsós és 4 felsős tanulót neveztünk be a versengésbe. Nagyon szépen szerepeltek mindannyian: Szabó Vivien (8. A) 2. , Kiss Imre (6. o.) 3. helyezést értek el, Mogyoró Péter (5. A) pedig különdíjat kapott.
Hazaindulás előtt megtekintettük N. Csathó Gizella festőművész csodálatos kiállítását.
Köszönjük a szervezőknek a kedves vendéglátást. Még egy óriási „falutortával”is megleptek bennünket (az egyik képviselő ajándéka).
Igazi ünnep volt ez a nap a szavalni szerető, verset kedvelő gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az Ady Endre Általános Iskola felkészítő tanárai

/ Faust Zita, Fejes Erzsébet, Gráczerné Szabó Erzsébet, Pintér Ferencné, Tóthné Éberfi Éva, Varga Jánosné /

tes

„Húsvétolás” Tésen
A Várpalotai Kistérség immáron másodízben írt ki játékos sportvetélkedőt a kistérséghez tartózó iskolák részére.
Az őszi – Jásdon megrendezett szüreti- vetélkedő után tési vendéglátóink a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó feladatokkal várták a gyerekeket. Iskolánk tanulói már hetekkel korábban lelkesen készültek, mivel a szervezők előzetes feladatokat küldtek a meghívott iskoláknak. Mi tojásfát készítettünk, amelyen minden tojás egy-egy –a kistérséghez tartózó- település nevét hordozta.
Az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, hiszen ragyogó napsütésben érkeztünk meg Tésre.Az ünnepélyes köszöntő után kezdetét vette a vetélkedő. Ügyességi és sokszor humoros feladatok váltották egymást. A célba-dobás, krikett mellett megismerkedtünk a falu történelmével, megtekintettük a méltán híres tési szélmalmokat, ahol vendéglátóink rögtönzött történelemóra keretében elmesélték a szélmalmok történetét.
Igazán mulattató feladat volt, mikor húsvéti nyuszivá kellett kifestenünk egymást. Nemcsak a tanulókat, hanem a kísérĹ‘ felnĹ‘tteket is nyuszivá maszkírozták a gyerekek. Volt is nagy kacagás, mikor tanár néni piros orral, nyuszi füllel a fején állt be a fényképezéshez.
A vidám délelőtt végén farkaséhesen ültünk asztalhoz, ahol újabb meglepetéssel kedveskedtek vendéglátóink. Helyben –kemencében – sütött illatozó kalács várt bennünket a helyi iskola ebédlőjében. A finom ebéd után végre elérkezett az eredményhirdetés ideje.
Büszkén hallgattuk, hogy az Ady iskola fiú csapata az előkelő 3. helyen végzett, lányaink pedig a 6. helyet szerezték meg, az induló 9 iskola csapata között.
A versenyen résztvevő tanulóink: Bozsoki Marianna, Csonnó Erzsébet, Kovács Réka, Sihell Vanessza, Sunyec Enikő, Zámbó Alexandra, Csonnó Márk, Csonnó Krisztofer, Horváth Tamás, Kancsó Dániel, Törő Attila és Törő Richárd.
Gratulálunk mindkét csapatunknak!

Külön szeretnék köszönetet mondani Lencse Katalinnak, aki nemcsak kísérő szülőként volt velem, hanem tevékenyen részt vállalt abban is, hogy ilyen kitűnő eredményeket értek el tanulóink!                                                                                                        Benczik Gabriella
pedagógus

Bemutató óra a kooperatív tanulási módszerekről

Március 30-án a 4. osztályban magyar nyelv bemutató órán vett részt a tantestületünk.

Siposs Ágnes osztálytanító a kooperatív tanulási módszerek széles skáláját mutatta be a gyakorlatban. A tanulók fegyelmezetten, jókedvűen, aktívan vettek részt a változatos feladatok megoldásában. A nap folyamán munkamegbeszélést zárta a szakmai napot.                                                                          Fejes Erzsébet

sport

Kistérségi iskolák sportvetélkedője a Vásárhelyi Általános Iskolában
2010. március 25-én a Vásárhelyi András Tagiskola vendégül látta a kistérség 8 másik általános iskolájának alsós nebulóit egy játékos sportverseny erejéig. Az iskola hagyományteremtő céllal indította útjára ezt a sportvetélkedőt, melynek célja az egészséges, mozgásgazdag életmód játékos, szervezett formában történő népszerűsítése a fiatal korosztály körében, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az alsó tagozatos gyermekek részére.
Az Ady Endre Általános Iskolát 8 tanuló képviselte a rendezvényen. Kis csapatunk VII. helyezést ért el. Kísérőjük és felkészítő tanáraik: Jugovits Lajosné és Sziliné Pápai Gyöngyi.

A vetélkeő zárásaként a szervező intézmény gondoskodott az elvesztett kalóriák pótlásáról, finom szendvicsekkel, almával és (a sok mozgás után már megérdemelt) csokival, cukorkával, joghurttal látták vendégül a gyerekeket. Az ajándékok kiosztása sem maradt el, mindenki kulcstartót, sportos karkötőt vihetett haza emlékül.

szinhaz2

Színházban az alsósokkal

Az OKM „Új tudás-műveltséget mindenkinek” program keretében két színházi előadást már megtekintettünk a felső tagozatosokkal. Március 18-án a Lúdas Matyi c előadást néztük meg 15 fővel az alsó tagozatból. Az utazás költségeit iskolánk diákönkormányzata állta, hogy igazi jutalom legyen az osztályokból kiválasztottaknak.
Az előadás rendkívül színvonalas volt, nagy élményt nyújtott most is a gyermekeknek.
Az előadás előtt megtekintettük a Thuri várnál felállított erdélyi körképet, mely a nagyszebeni csatát ábrázolja, így volt alkalmunk beszélgetni az 1848-as hősökről és eseményekről egy kicsit.
Köszönjük a nagyszerű lehetőséget, várjuk a következő színházlátogatást!

torna1

Sportverseny

Március 17-én és 18-án iskolánk alsós tanulói számára sportversenyt rendeztünk. Változatos ügyességi feladatokból állt a vetélkedő. A jó hangulatú verseny zárásaként mindenki jutalmat kapott.
torna2
marc15

Március 15.
Az Ady Endre Általános Iskolában, múltunk talán legszebb, legdicsőbb napjaira, az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk, március 12-én az iskolánk zsibongójában.
A megemlékező műsorban az 5. a és a 6. osztály tanulói szerepeltek, az iskola énekkarosainak közreműködésével. A gyerekek lelkesen, összerendezetten adták elő műsorukat- társaik körében nagy tetszést aratva-, amely igazán szívhez szóló és magas színvonalú volt. A felkészülés sok-sok izgalommal járt és felkészítő tanáraik Horváth Balázs és Pintér Ferencné a maximumot próbálták kihozni a szereplőkből, köszönet érte.
Már hagyománnyá vált, hogy minden évben ellátogatunk a Süni óvodába és az Idősek Otthonába, hogy együtt ünnepeljük március 15-ét, nem volt ez másként ebben az évben sem.

bemut

Bemutató tanítás
Berhidán az Ady Endre Általános Iskolában  február 15-én bemutató testnevelésórát tartottunk. Az órát Sziliné Pápai Gyöngyi tanító-testnevelő, gyógypedagógus vezette. 
Az óra célja elsősorban az volt, hogy a nevelők átfogó képet kapjanak a gyógypedagógiai osztályban tanuló gyermekek mozgásfejlesztéséről. Az órán láthattunk mozgásfejlesztő gyakorlatokat és olyan speciális mozgásfejlesztő eszközöket, melyeknek használata során kedvező hatást érhetünk el a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek fejlesztésében. 
A tanulási nehézségek megelőzésében és terápiájában kiemelt szerepet kap a mozgásfejlesztés. A mozgás az egyik legfontosabb eszköz, amelynek segítségével hatni lehet az idegrendszerre. 
A szakirodalom és a gyakorlati munka is igazolja, hogy a mozgás a gyerekek számára nélkülözhetetlen, hatással van egész életükre, növekedésükre, semmi mással nem helyettesíthető és nem pótolható a testi és lelki fejlődésük során. A megfelelő mozgáslehetőségek biztosítása –közvetett módon- kedvező hatással van a pszichikus tulajdonságok, az érzékelés, észlelés, a megértés, a képzelet, az emlékezet, a gondolkodás, vagyis a kognitív képességek fejlődésére is. 
A bemutató órán részt vett az iskola minden pedagógusa, Pergő Margit Cecília polgármesterasszony, Punk József, OKSB elnök, a Családsegítő iroda képviseletében Erdélyiné Arany Ágota és a Lovas Sport Egyesület részéről Szöllösi Attila. 
A sikeres bemutató órát hosszas beszélgetés követte a mozgásfejlesztés fontosságáról és lehetőségeinek kialakításáról.

alap

Valentin-napi bál 
A „Berhidai Iskoláért” Alapítvány február 13-án rendezte meg 5 év után a hagyományos jótékonysági bálját, amely a Valentin-nap jegyében zajlott. A rendezvényt az iskola tanulóinak és a berhidai Német Nemzetiségi Egyesület felnőtt tánccsoportjának színvonalas műsorszámai nyitották meg. A jó hangulatról a Szőke testvérek gondoskodtak. Köszönet támogatóinknak, segítőinknek és minden kedves vendégünknek, hogy ennyi év után újból megrendezésre kerülhetett az alapítványi bál. Reméljük jövőre is hasonló rendezvényekkel segíthetjük iskolánkat.
Támogatóink voltak: 
Diana patika, Markó János, Pergő Margit Cecília, Baloghné Szabó Tünde, Varga Eszter, Nyírő Istvánné, Nyírő Rita, Kovács Andrea, Kléber József, Gerőfiné Piroska, Jánosi Jenő, Havasfalvi Zoltán, Kovács Lajosné, Brenner Ferenc, Móroczné Csibra Laura, Sziliné Pápai Gyöngyi, Varga Károlyné, Gyermekek Sportjáért Egyesület, Varga Jánosné, Vargáné Kiss Olga, Zoltáni Piroska, Nagy Lászlóné, Takács Lászlóné, Nesó Bt., CBA Bezerédi ABC, Elektrokomplex Bt, Kányai Dánielné, Füleki Lászlóné, illetve mindazok akik pártolójegyet vásároltak.

ovis

Ovisuli az Ady Endre Általános Iskolában 
Szeretettel vártuk a leendő első osztályosokat az Ady Endre Általános Iskola a lassan már hagyománnyá váló ovisulis foglalkozására. 2010. február 9-én az óvónők és néhány szülő kíséretében érkeztek a gyerekek. 
Az ovisok részére játékos foglalkozást tartott Sziliné Pápai Gyöngyi gyógypedagógus az iskola aulájában. Felhőtlen volt a jókedv! 
Ezután a gyerekek két osztályteremben ismerkedtek Sandáné Szabó Bernadett és Faust Zita tanítókkal. A téli évszakhoz kapcsolódó mondókák, találós kérdések és versmondás következett, melyet a farsangi időszak aktualitását figyelembe véve hangulatos álarcokat készítettek az óvódások. Egy kis tea és ropi elfogyasztása után, kíváncsian kukkantottak be az SNI-sek, a III. és IV. osztályosok tanóráira. Somogyiné Lukács Emőke néni játékos német foglalkozásán is részt vehettek az érdeklődő ovisok.  Búcsúzkodás után pozitív élményekkel váltunk el, és várakozással tekintünk a tavasz elé, amikor újra találkozni fogunk egy újabb foglalkozás keretén belül.  Mi már nagyon várjuk ezt az alkalmat, reméljük, hogy a kicsinyek is!                   Sandáné Szabó Bernadett és Faust Zita

farsang

Iskolai farsang
Idén február 5-én tartotta iskolánk a farsangi mulatságot. Kicsik és nagyok ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe bújtak. Tiszteletét tette egy magyar népviseletbe öltözött kislány a huszárjával, megjelent egy „emós” és egy félelmetes csontváz is. Láthattunk néhány szép királylányt, menyasszonyt és felvonultak az iskola rabjai is, láncra verve, valamint éhes kannibálok a zsákmányukkal. 
A jelmezversenyt végül az iskola rabjai és a kannibálok nyerték. 
Megválasztottuk a bál királyát és királynĹ‘jét is, Kancsó Dániel és Lakatos Georgina személyében. 
A tombola húzása után a kicsik hazamentek, átadva a táncparkettet a nagyoknak, akik este hétig bulizhattak. Jólesett a zsíros és a vajas kenyér üdítővel, amit a gyerekek árultak a büfében. Ezúton is köszönjük a Diákönkormányzat patronálását, valamint Sihell Tamás zenész közreműködését!  

nemet

Gálaműsor a Német Nemzetiségi Napon

Január 23-án a peremartoni művelődési házban megrendezésre került a hagyományos nemzetiségi est.
Mint minden évben, az idén is meghívtak bennünket a szervezők. 38 felső tagozatos német nemzetiségi nyelvet tanuló gyermek készült lázasan erre a nagy alkalomra./ önkéntesen és érdem szerint/. Igyekeztünk sokszínű műsort összeállítani. Volt benne mindenből egy kevés: egyéni ill. közös szereplés, népdaléneklés és modern tánc, vidám próza az ideális szülőkről stb. Az összeállítás arról szólt: „Amit szeretünk”. A szép számmal megjelent közönség előtt, a nagy izgalom mellett, jól sikerült a szereplésünk. Ügyesek voltatok gyerekek!
             Gráczerné Szabó Erzsébet   szaktanár

      
szinhaz

január 14.                                         Színházban voltunk
December elején kaptuk az értesítést a Szindbád Nonprofit Kft-től, hogy iskolánkból 30 fő részvételét tudják biztosítani négy színházi előadáson.
Az OKM „Új tudás-műveltséget mindenkinek” program keretében két színházi előadást már megtekintettünk a felső tagozatosokkal. Az utazás költségeit iskolánk diákönkormányzata állta, hogy igazi jutalom legyen az osztályokból kiválasztottaknak.
December 14-én a Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk, január 14én a Forrás Színház:Toldi színdarabját néztük meg Mindkét előadás rendkívül színvonalas volt, nagy élményt nyújtott a gyermekeknek. Szűnni nem akaró vastapssal köszöntük meg a művészek játékát.
Az előadások előtt sétáltunk egy nagyot a Thuri vár körül, megálltunk a hősi emlékműveknél.
Köszönjük a nagyszerű lehetőséget, várjuk a következő színházlátogatást!

                                                                                      Varga Jánosné
DÖK vezető tanár

konyv


Lezárult a Magyar nyelv éve

Irodalmi és nyelvi pályázatot hirdetett meg a múlt év végén a noszlopi könyvtár kicsiknek és nagyoknak a Magyar Nyelv Éve - 2009 alkalmából, valamint annak méltó zárásaképpen.
A megoldandó rejtvényfüzet érdekes és változatos feladatsort kínált a Kazinczy Ferenc, Benedek Elek és Radnóti Miklós emlékév tiszteletére.
Az első kategória az iskolásoknak, (18 éves korig) a második a felnőtt korosztály számára szólt.
A pályázatra 5 iskola tanulói neveztek be, köztük mi is. A téli szünet előtt hirdettek eredményt. Olasz Valéria 8. A osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Mindössze néhány ponttal maradt le tőle Krausz Petra, szintén a 8. A-ból. Gratulálunk nekik!

Gráczerné Szabó Erzsébet
magyartanár