TAMOP

Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

8181 Berhida, Kossuth Lajos út 11.

Tel.: 88 455 184 és 88 586 680 e-mail: adyiskola@altisk-berhida.sulinet.hu


RENDEZVÉNYEK

2014/2015


A nyolcadik osztályosok az idén is az iskolai szokásoknak megfelelően búcsúztak az iskolánkban dolgozó pedagógusoktól és alkalmazottaktól. "Bolondozva" töltötték az utolsó tanítási nap egyik óráját és a ballagás előtt két nappal a szülők által rendezett banketten elevenítették fel a nyolc együtt töltött év eseményeit, táncoltak, énekeltek. Az alábbi képek ezeken az eseményeken készültek. 

nyolc


Pedagógus napi kitüntetések

Iskolánk pedagógusai közül Tóthné Éberfi Éva tanító, és Füredi Istvánné intézményegység-vezető, pedagógus nap alkalmából elismerő oklevelet kaptak a fenntartótól. Az ünnepélyes átadót Várpalotán a Thury várban tartották június 8-án.
Tóthné Éberfi Éva több évtizedes lelkiismeretes, kitartó, türelmes és áldozatkész munkájáért, a pályakezdő kollégák mélységes elhivatottsággal, szeretettel végzett mentorálásáért, támogatásáért kapott oklevelet.  Nevelő-oktató munkáját mindig a mélységes elhivatottság és szeretet jellemzi.
Füredi Istvánné a hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozása terén végzett lelkiismeretes munkájáért, a tanulók városi és iskolai rendezvényekre és versenyekre való felkészítéséért, az intézményi pályázatokban való aktív részvételéért, szervező munkájáért kapta az elismerést. 

Fornai Marietta

intézményvezető


Országos verseny sikere

Május utolsó napjaiban rendezték meg Tatán azt a 2 napos országos földrajz versenyt, ahol az Ady iskola egyik 8. osztályos diákja, Krén Regina 3. helyezett lett.

A verseny „Itthon, otthon vagy” – földrajz tanulmányi verseny négy fordulós volt , amelynek első két fordulóját a tanulóknak részben vagy egészében számítógép segítségével kellett megoldani.

Az első fordulóban Reginának önállóan egy tesztet kellett kitölteni, amelyet megadott időpontban lehetett csak megnyitni az internetes felületen.
A második fordulóban fogalmazást kellett írnia lakóhelyéről, annak természeti és idegenforgalmi adottságairól. Ennek a két fordulónak az eredménye alapján lehetett bejutni az országos döntőbe. A 8. osztályosok évfolyamán Krén Regina került  be.

A megérkezésünkkor tapasztaltuk, hogy a Várpalotai Tankerületből csak a mi iskolánk jutott be az országos döntőbe.

A döntőre előre megadott témában kellett felkészülni. Ez a Vértes, a Gerecse és a Visegrádi –hegység természeti és idegenforgalmi értékei voltak. A megérkezés napján újabb tesztírás várt Reginára ebben a témában, amely után 3. helyre sikerült magát feltornázni holtversenyben egy másik 8. osztályos kisdiákkal. A következő napon kellett bemutatni azt a prezentációt, amelyen egy 3 napos osztály kirándulást kellett megtervezni és bemutatni a szakmai zsűrinek. Ezt készen lehetett vinni és ott a zsűri előtt bemutatni. Ezzel sikerült a dobogós 3. helyezést végül elérni.

„Iskolaigazgatóként ez az első tanévem az Ady-ban, ahogy a környéken csak nevezik az iskolát.  Regina felkészítésében és ahhoz, hogy eljussunk Tatára az egész családom segített. Elvittük magunkkal egyik családi kirándulásunk alkalmával a Vértes, a Gerecse és Visegrádi hegység legszebb részeire, hogy amikor majd a versenyen erről kell bemutatót tartania hitelesen tudjon róla mesélni. Több órát foglalkoztam vele és készültünk együtt az iskolában is. Bár Regina szeptembertől középiskolás lesz, de a díjkiosztó után, odasúgta nekem: Tanárnő!- ugye eljövünk jövőre is!”

Fornai Marietta
           felkészítő tanár


v

Kirándultunk

Június 3-án, szerdán nagy izgalommal gyülekeztünk az iskola udvarán.
Kirándulni indultunk Veszprémbe.
A Laczkó Dezső Múzeumban töltöttük a délelőttöt. Német nemzetiségi foglalkozáson vettünk részt a TudásTér Oktatóteremben. Előadással egybekötött interaktív diavetítésen ismerkedhettünk a Magyarországon élő nemzetiségek közül a németek szokásaival, ruhaviseleteivel, nyelvükkel, tárgyi emlékeikkel, a betelepedés okaival és mikéntjével.
Az elméleti előadás után a gyerekek dolgoztak kísérőik segítségével: kivágták a németek által hozott élelmiszerek, állatok, szerszámok képeit, majd kis csónakokat hajtogatva jelképesen leúsztatták ezeket a Dunán. A kapott térképeket is ők színezték ki.
A kész munkákat mindenki elhozhatta.
Köszönjük a Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy pénzügyi támogatásukkal lehetővé tették számunkra ezt az élménydús kirándulást.               

Tóthné Éberfi Éva

alsós munkaközösség vezető


sfest

Május utolsó hétvégéjén először rendeztek a városunkban Sommerfest- Nyárköszöntő hívószóval családi napot színes programokkal a Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében. Az iskolánk pedagógusai is besegítettek a lebonyolításba.

Az esemény helyszíne a városi parkban: a kistó mellett volt.  A szép környezet, a lelkes szervezők, az aktív résztvevők, a kellemes időjárás mind hozzájárultak a kezdeményezés sikeréhez.
Nemezelés, agyagozás, arcfestés, célba dobás, zsákban futás, horgászat, sárkányeregetés, hajók vízre bocsájtása, közös tánc szerepeltek a programkínálat között. A résztvevőknek rágcsálnivalóval is kedveskedtek a szervezők. A sárkány- és hajókészítők versenyének helyezettjei értékes ajándékokat vehettek át, köztük a mi iskolánk tanulói is. Köszönjük a kollégáknak, hogy segítségükre voltak a gyereknek az alkotások előzetes elkészítésében!  Külön köszönet illeti Bálint Andreát, aki több órán keresztül bizonyította türelmét, gyermekszeretetét, tehetségét, fáradhatatlanul, megállás nélkül készített műalkotásokat a sorban álló kicsik és nagyok arcára.

sf           Gráczerné Szabó Erzsébet
némettanár


Kirándulás: 2015. 05. 20.  Ganna, Döbrönte

g1dobr1d2

d1dobd4

d3g2ganna

Május 20-án az iskolánk 48 diákja és tanáraik jutalomkiránduláson vehettek részt a Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat anyagi támogatásával. Két sváb községbe: Döbröntére és Gannára látogattunk el.
Kiscsoportos foglalkozásokon ismerkedtünk hagyományőrzéssel, szokásokkal, történelemmel, a nevezetességekkel egy egész napos, jól megszervezett, program keretében.
A mi csoportunk Döbröntén kezdett / természetesen többször is összefutottunk a többiekkel /.
A 270 lélekszámú, parányi, sváb falu Pápa közelében, a Nyugat-Bakony dombjai között, a Bitva patak völgyében található. Vadregényes környéke páratlan látvány. Egyik nevezetessége a falu felett magasodó gerincen épült, a romjaiban is impozáns Szarvaskő vára. Az építési idejét 1373-74 évekre jegyzi a krónika. A diákjaink sikerrel meg is ostromolták modernkori módon /apró, kitömött zsákbombákkal harcoltak egymás ellen/.

A várhegyről jól belátni az egész falut: a jellegzetes, rendezett, többségében felújított sváb portákat, vendégházakat és a tájat. Nyugat felé látni a Kőszegi-hegységet és a Ság lebányászott, csonka tömbjét. A közelben Ganna házai és az Eszterházy mauzóleum hatalmas kupolája látszik. Dél felé a Somló uralja a panorámát. Látszik a Somlói várrom is. A legenda szerint a Döbröntei vár és a Somlói vár lakói éjjel fényjelekkel üzentek egymásnak.
A várból lefelé tartva, útközben vadon termő, ehető gyógynövényekkel ismertetett meg bennünket az idegenvezetőnk. Aztán a portáján az ezekkel dúsított finom eledelek, biomézek, különleges lekvárok, kecskesajtok, akác-bodzaszörpök kóstolásában volt részünk. Megszemlélhettük a gyógynövénykertet is. Egy másik segítő a kézműveskedés, kosárfonás rejtelmeibe avatott be bennünket. Sokan készítettek ékszertartó, színes kosárkákat fonástechnikával papírból.
Délután egy hangulatos erdei úton átsétáltunk Gannára. Megtudtuk, hogy a nagy múlttal rendelkező 300 lelkes falucska állta a történelem viharait. Mesélt a vezetőnk a kitelepítés megrázó voltáról.
A csendes hely, gyönyörű környezet, tiszta levegő, lankás táj és a Bitva patak szépsége az Esterházyakat is megihlette. Eredetileg két falu volt itt: Nagy- és Kisganna, amelyeket1940-ben egyesítettek. A terület a török korban elnéptelenedett, Mária Terézia az Esterházyaknak adta, akik 1748-ban németekkel (svábokkal) telepítették be. Bemehettünk a Plébániatemplomba (kerektemplom) - Mauzóleumba - az Esterházy család sírboltjába. Felejthetetlen élmény. Az épületet Charles de Moreau francia építész tervezte és Engel József bécsi építőmester építette klasszicista stílusban, 1808-1818 között, a római Pantheon mintájára. A szobrok készítője a bécsi akadémia tanára Joseph Klieber. A templom görög kereszt alaprajzú, mely fölött hatalmas kupolát láthatunk, építésekor ez volt az ország legnagyobb kupolája.  Itt található Táncsics Mihály mellszobra is. Ő volt az 1820-as években az Esterházy Mauzóleum első idegenvezetője. Megható, hogy a valaha kitelepített lakosok 1991-ben a volt falujuknak ajándékozták a portugáliai Fatimai Szűz brazil cédrusból készített szobrának ember nagyságú mását. Ez is templomban látható.
Innen egy takaros ökoportára mentünk, ahol mindennapos tevékenységeknek lehettünk tanúi, és legnagyobb örömünkre állatokat is simogathattunk. A napot a község erdei játszóterén zártuk.

Köszönjük a segítőknek a rengeteg, nagyszerű élményt!

Gráczerné Szabó Erzsébet

némettanár

ganna

gggd


Papírgyűjtés

Iskolánkban május 12-én délután - ebben a tanévben már második alkalommal - papírgyűjtést rendeztünk. Tanulóink szergalmasan hozták a papírt és a PET palackot. Összesen 1647 kg papír és 93 kg PET palack került a konténerekbe és a  zsákokba. Köszönet minden résztvevőnek és segítőnek!                DÖK

p2p4p5

p1p6


 Az Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és AMI

Művészeti Intézményegységének hírei


Szerenád Anyák Napja alkalmából

A hetedikes diákok idén szerenáddal kedveskedtek az édesanyáknak Anyák Napja alkalmából. A meglátogatott szülők örömmel fogadták a kissé szokatlan kezdeményezést, de mindenhol nagyon kedvesen fogadták és vendégül is látták az osztályt. Azt gondolom, hogy ugyan kinőttek már abból a korból, mikor az Édesanyák köszöntése az iskolai műsor keretében az ünnepek szerves része, de mindenképpen fontosnak tartom, hogy ezt a hagyományt valamilyen formában megtartsuk és ne sikkadjon el a hétköznapiságba.


Ismét szavaltunk

Legutóbb Papkeszire és Gyulafirátótra hívtak minket, hogy megmérettessük magunkat és elmerüljünk ismét a versek világába egy-egy nagyon kellemes irodalmi délután keretében, mely eredményekben és sikerekben is gazdag volt.

Papkeszin, a Költészet Napja alkalmából rendeztek szavalóversenyt, ahol ezúttal a kortárs költők műveit tűzték repertoárra. A már ismerős környezetben kicsit izgatottan, de magabiztosan léptek színpadra gyermekeink (Oláh Míra, Lakatos Roberta, Pfeifer Viktória, Borzas Viktória, Lakatos Georgina). és nagy sikerrel zárhattuk a napot, hiszen a felsős kategóriában III. helyezést érte el Pfeifer Viktória és I. helyezést Lakatos Georgina, az alsós kategóriában pedig Különdíjas lett Oláh Míra.

A Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában is nagy szeretettel fogadtak minket. Először jártunk itt az iskolában, de hamar feloldódtunk a kellemes környezetben. Kis csapatunk (Oláh Míra, Vass Vivien, Pfeifer Viktória, Csonnó Kevin,Borzas Viktória, Lakatos Georgina) a két fordulón keresztül megrendezett szavalóverseny keretében kétszer izgulhatta végig a színvonalas rendezvényt, amit a Gyulaffy Napok keretében már hagyományosan rendez meg az intézmény. Gyermekeink felkészültek voltak, a szavalótársak erős mezőnyében keményen megállták helyüket.

Császár Zsuzsanna, tanár


Német nemzetiségi táncház

Aki nem ebben a kultúrában nőtt fel, de érdekli ennek a nemzetiségnek a népzenéje, néptánca, szokásai, annak is felejthetetlen élményt jelenthet egy sváb táncház. Ilyen élményben volt már többször részünk: legutoljára a németbányai kirándulásunkon, majd a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Berhidára kihelyezett hon-és népismereti óráján. Április 28-án pedig a berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésével lehettünk aktív résztvevői egy ilyen eseménynek az iskolánkban.
Gyenes Tamás és Kis Kata néptáncosok mellett aztán nem volt lazsálás... - húzd fel a lábad... - dobbantás... - jobbra kezdünk... hangzottak az utasítások, amelyeket megfogadva fáradhatatlanul ropta a táncot a tornateremben a lelkes iskolai csapat, természetesen a tanár nénik is. Mindenki táncra perdülhetett, hiszen ez a táncház lényege. Öröm volt látni, hogy önfeledten táncolták a lépéseket, a polkát, a keringőt. Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek, hiszen az ilyen élmény nagyon fontos.
Mint a legtöbb népi kultúrában, a népzene elválaszthatatlan "testvére" a néptánc. Így van ez a sváb kultúrában is. Aki ebben a közösségben, ebben a nagy családban él, az nap mint nap találkozik a német nemzetiség kultúrájával: zenéjével, énekével, táncával, szokásaival, nyelvével. Örülünk, hogy mi is részesei lehettünk ennek az élménynek.   
Itt mondunk köszönetet az Önkormányzatnak, amiért emellett a napokban értékes német nemzetiségi könyvekkel is gazdagították az iskolánk könyvtárát!
Gráczerné Szabó Ersébet
némettanár     

t


m4m3m2m1

Föld napja vetélkedő

2015. 04. 24.

Iskolánkban hagyományoknak megfelelően idén is megrendeztük vetélkedőnket a Föld napja alkalmából. Most nem csak 24 kiválasztott felsős vett részt a feladatok megoldásában, hanem minden iskolás. 10 csapatba osztottuk a tanulókat, minden csapatban  elsőstől nyolcadikosig 13-14 főt szerveztünk, és a csoportok kaptak felnőtt kísérőt is.

 A nyolcadikosok voltak a csapatvezetők, az ő irányításuk mellett kellett 10 állomáson teljesíteni a különböző feladatokat (sport, teszt, növényismeret, kertészkedés, ének, puzzle, találós kérdés, horgászás, kukadíszítés, szócikk keresése), ráadásként madarakat is készíthettek a csapattagok papírból.

Előzetes feladatként műanyagkupakot gyűjtöttek a tanulók, a csapatvezetők pedig menetlevelet készítettek és csatakiáltást találtak ki.

Minden csapat fegyelmezetten és aktívan vett részt a programban. A vetélkedő nagyon jól sikerült, a kicsiket a nagyok segítették a feladatok végrehajtásában. A játék végére a csapattagok között összetartás, barátság alakult ki. Az elért pontszámok nagyon közeliek voltak, ez is mutatja, hogy minden gyerek tudása javát adta a vetélkedőn.

Helyezettek:     I.      TERMÉSZETVÉDŐK

                        II.     BIOSZFÉRA

                        III.     TÖLGYEK

Minden csapatnak gratulálunk és a szervezésben és a lebonyolításban együttműködő összes iskolai dolgozónak és külsős támogatónak köszönjük, hogy rendezvényünket munkájukkal segítették!

Néhány kép előzetesként:

ee1e3

e4e5e6

e7e8a1

a2a3a4

a5a6a7

a8a9a10

a11a12a13

a14a15a18

       


Flóra és Gubanc

Április közepén iskolánkba látogatott Flóra, a tavasztündér és Gubanc, a lusta méhecske.
Interaktív előadás keretében ismerkedhettünk meg a méhek tavaszi munkájával.
Gubanc nem szeretett tanulni, iskolába járni.
A tündér és a gyerekek segítségével azonban megtanulta a méhecskék tavaszi teendőit, tornázott, majd sikeres vizsgát tett mindenből. Közben megtudtuk, hogy miért fontos a gyerekeknek a gyümölcs, és mit kell tenni, ha allergiások leszünk.
A vidám kis történetben boldogan vettek részt a kicsik, akiknek Flóra segítségével sikerült Gubancot jobb belátásra bírni.


VI. BÉKEFI ANTAL NÉPZENEI VERSENY RÉSZTVEVŐ ISKOLÁI, SORREND

VI. BÉKEFI ANTAL NÉPZENEI VERSENY ÉS RAJZPÁLYÁZAT


Színházban jártunk

Az iskolánk sikeres IPR-es pályázatának egyik eseménye volt a március közepi ingyenes színházlátogatás.

Ekkor lehetőség nyílt 90 diákunk számára megtekinteni Székesfehérváron a Pelikán Kamaraszínházban a Michael Endre: Momo című regénye alapján készült színi előadást.

A délelőtt egyben jó hangulatú kirándulás is volt a történelmi belvárosban. A gyerekek többsége még sohasem járt itt. Gyönyörködtünk a ritka természeti jelenségben, a napfogyatkozásban is.

A darab napjaink aktuális problémájáról, az időhiányról szólt, arról, hogy a gyerekek szenvednek leginkább a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg. Szerencsére a reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Ez elevenedett meg és nyert el jó véget a színdarabban.

Reméljük, hogy még sok hasonló élményben lesz részük a gyermekeinknek, és lelkes színházlátogatókká is válhatnak!

Gráczerné Szabó Erzsébet

momo


abc

def

ghi

jkl

2015. március 13. ünnepi műsor


Berhidán 1991 óta működik alapfokú művészetoktatás, eleinte csak zene-, majd képző- szín- táncművészet ágakon is folyt oktatás. 2007-ben az iskola Kiválóra minősült. Jelenleg az Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola intézményegységeként működünk, zongora, szintetizátor, hegedű hangszereken tanulhatnak az ifjú muzsikusok, csengettyű kórus, és népdal csoport is működik. A képzőművészet iránt érdeklődők a grafika és festészet alapjaival ismerkedhetnek. 6-22 év között bárki beiratkozhat hozzánk, nem csak helybeli fiatalok vehetik igénybe ezt az oktatási szolgáltatást. Az elmúlt évek során nagyon sok eredményt értek el a nálunk tanuló gyerekek. A helyi rendezvényeken való szerepléseken kívül rendszeresen indulunk a Fejér- és Veszprém Megyei népzenei minősítőkön, ahol mindig kiemelt arany, arany, kiváló minősítést szerzünk. Tavasszal a Gergely-napi Művészeti Fesztiválon, Gyenesdiáson és a 22 éve megrendezésre kerülő Enyingi versenyen évek óta öregbítjük városunk, és iskolánk hírnevét, népdal énekeseink szólóban, illetve csoportban is a legjobbak között - kiemelt arany, arany minősítés – szerepelnek.

A 2014. május 17-18-án rendezett ZENÉS „Színház az egész világ” Országos Tehetségkutató Versenyen két tanulónk DUETT kategóriában I. helyezett lett!

A Balatonparti Zeneiskolák Kamarazenei Versenyén, Balatonalmádiban is rendszeresen megmérettetjük zongoristáink tudását, szép eredményekkel. Festészet tanszakosaink rendszeresen küldenek be pályaműveket rajzpályázatokra, az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerét a Veszprém Megyei Munkaügyi Központ pályázata kapcsán érték el, 2 tanulónk is a II. helyezett megtisztelő címet vehette át kategóriájában a Veszprém Arénában.

A megszokott tanórai oktatás mellett évek óta indítunk tehetséggondozó programokat: tehetségműhelyeket és tehetségtáborokat. A vizuális képességfejlesztést értelmi intelligencia fejlesztéssel kombináló tehetségműhelyünk módszertanát és tapasztalatait mentoráló intézményként adjuk tovább az érdeklődő iskoláknak. Felvállaljuk, és támogatjuk hátrányos helyzetű tehetséges tanulóink ösztöndíj programokban való részvételét, így Svájci- Magyar ösztöndíjban 4 tanuló, MACIKA - út az érettségihez ösztöndíjban 1 tanuló, Varázspálca ösztöndíjban 1 tanuló részesül a művészeti iskolások közül.                                                                FürediIstvánné, tagintézmény-vezető


Megújul az Ady Iskola

Az idei tanévtől Iskolánk rendkívül sok „új kezdeményezéssel” várja diákjait, amit nem árt szem előtt tartani a beiratkozás kapcsán.

Továbbra is folytatjuk a hagyományos német nemzetiségi nyelvoktatást és emellett kiemelt figyelmet szentelünk a tehetséggondozásnak. Az Alapfokú Művészeti Iskola működésével párhuzamosan, újonnan induló ének-zenei irányultságú osztályt vezetünk be. Tapasztalataink azt igazolják, hogy ezt a tehetségterületet kiemelten szükséges kezelni, mert e téren nagy számban fordulnak elő kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyermekek.
Az idei tanévben
elért sikereink az alábbiak:
Országos Musical - versenyen I. helyezés
duett kategóriában

Egyéb területeken pedig szintén vége, hossza nincs a vetélkedőknek, versenyeknek:



Legújabb sikereink:

  1. helyezés:

III. korcsoport fiúk (Babai Roland, Szőke László, Csonnó Kevin, Csonnó Lajos, Bakos Bence)

  1. helyezés:

IV. korcsoport lányok (Krén Regina, Hock Ramóna, Sijer Bianka, Sijer Dzsenifer)

és egyéniben:

  1. helyezés:

  2. korcsoport fiú (Csonnó Lajos)

  1. helyezés:

IV. korcsoport lányok (Krén Regina)


Ezzel a kiváló teljesítménnyel aranyérmes csapatunk és két egyéni versenyzőnk a megyei fordulóba delegálta magát.

f         l

Komoly tehetséggondozó, pedagógiai és szabadidő szervező munkánkra már felfigyeltek a város vezetői, az iskola fenntartói, egyéb segítő szándékú civil szervezetek, alapítványok. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a város vezetői egy komolyabb támogatást ígértek számunkra, amit pályázati forrásból tudnak biztosítani, és ennek segítségével az egész iskola kívül – belül megújulhat. Ennek megvalósítása már el is kezdődött, az energetikai mérések és tervező munkák elkészültek.

Az iskola vezetője és pedagógustársai nagy erőkkel törekednek a meglévő kapcsolatok kiszélesítésére. Mindezen sikereknek köszönhetően rengeteg új kapcsolat született és a közös munkák eredményeképpen többek között a Berhidai Kertbarát Körrel kialakított komoly együttműködés révén környezetünk már a közeljövőben megújulhat, a közösen kialakítandó veteményeskert által.


A már említett „új kezdeményezések” magában foglalják a pályázatírás és projektek megvalósulásának korábbiakhoz képest megnövekedett arányát.

Belátható, hogy a fejlődés egyik kulcsa a pályázati lehetőségek kihasználása, mely segíti az egyébként is szem előtt tartandó céljainkat, miszerint:

Célunk, hogy diákjaink a közösség, a társadalom hasznos és értékes tagjává váljanak mind egyénként, mind, közösségi lényként.”

Jelenleg folyamatban lévő pályázataink :

Az élethosszig tartó tanulás értékeit is adoptálhatja pedagógiai közösségünk a pályázati lehetőségek által. Szintén folyamatban lévő pályázataink többek között erre is biztosítanak lehetőséget:

Korábbi, a tanév során megvalósított pályázataink:


Tanulóink szociális érzékenységének fejlesztése érdekében néhány tanulónk jótékonysági szerepléseket is vállal:


Tájékoztatjuk a kedves olvasóközönséget, hogy tevékenységünkről bővebb információt szerezhet iskolánk honlapjáról, melyet az alábbi elérési útvonalon lehet megtekinteni: www.altisk-berhida.sulinet.hu



olvas

Az iskolánk tanulói és tanárai első alkalommal kapcsolódtak be a felolvasómaratonba. Ebben az évben Kányádi Sándor erdélyi magyar költő műveit mutatták be a világ számos országában a székelyudvarhelyi könyvtár felhívásához csatlakozók, így mi is. A kisebbek a tanórák folyamán olvastak, a felsősök pedig délután gyűltek egybe szép számmal. Mesét és verseket hallhattunk tőlük, Többen készítettek versillusztrációt is. Jó hangulatú nap volt, köszönjük a kezdeményezést!  2015. 02.18.
                                                                        Gráczerné Szabó Erzsébet


f

f

Farsang 2015. február 13.

Német Nemzetiségi Nap

nn                 nn

Február 7-én került megrendezésre a városi Német Nemzetiségi Kisebbségi Nap. A délelőtt folyamán a berhidai művelődési házban kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyermekek. A mi iskolánk pedagógusai is nagy lelkesedéssel tevékenykedtek a szervezők között. Fornai Marietta, Fejes Erzsébet, Tóthné Éberfi Éva, Palotai Andrea tanárnők irányításával agyagozhattak, bábokat, hűtőmágneseket készíthettek az érdeklődők. Késő délután pedig kezdődött a kulturális bemutató, amelyen szép számmal szerepelt a város apraja, nagyja, így a mi iskolánk tanulói is. Az alsósok farsangi táncot adtak elő. Felkészítette őket Somogyiné Lukács Emőke. A felsősök verseltek, régi gyermekjátékokat mutattak be, majd valcert táncoltak. Nagy sikert arattunk. A felkészítő tanárok Gráczerné Szabó Erzsébet és Császár Zsuzsanna voltak.

Mindenkinek megköszönték apró figyelmességgel a szervezők a részvételt. Mi pedig köszönetet mondunk a Német Kisebbségi Önkormányzatnak, hogy kellemes, hasznos elfoglaltságban volt részünk, és szereplési lehetőséget biztosítottak számunkra. Gráczerné Szabó Erzsébet


Közös szavalás a Magyar Kultúra Napja alkalmából

mkmknmk3 


Szilveszteri bál

szil

A felső tagozatos lányok keringőt táncoltak, Lendvai Elisabet énekelt az iskola Alapítványi szilveszteri bálján. Felkészítő tanárok: Császár Zsuzsanna, Gráczerné Szabó Erzsébet, Pintér Ferencné


Ünneplőbe öltöztettük a szíveket

Jó sokáig vártuk ezt a hónapot…Ilyenkor annyi minden történik: izgalom az ünnepek miatt, az ajándékozás előkészületeinek titkos rejtelmei néha olyannyira lefoglalja gondolatainkat, hogy hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, ami igazán lényeges.
Szerencsére a mi iskolánk tagjait az anyagias világ hívságaitól eltávolították a bensőséges hangulatban megtartott ünnepélyes adventi gyertyagyújtás alkalmai, melyek a várakozás időszakában lekötötték a figyelmünket. Lekötötték, hiszen számos tanulónknak nyílt alkalma a közösség előtti szereplésre, amit természetesen megelőzött a komoly feladatra való, szorgalmat nem nélkülöző felkészülés. Az ünnepi témájú versek, énekek előadását követően megtiszteltetésképpen néhány valamilyen kiválósággal büszkélkedő tanulónk gyújthatta meg az éppen soron következő adventi gyertyát.
Meglévő kapcsolataink révén lehetőségünk nyílt jótékonysági rendezvényeken való szereplésekre is. Egyik ilyen alkalommal Balatonfűzfőn a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesületének ünnepi összejövetelén kaptunk lehetőséget. Nagy izgalmak közepette öt gyermekkel indultunk neki. Az út „viszontagságait” leszámítva egy csodálatos, pompás délutánt tölthettünk a jelen lévők társaságában. Nagy hatást tett tanulóinkra az impozáns épület, a pazarul feldíszített óriási terem, a szépen megterített asztalok. Elmondásuk szerint még sosem részesültek olyan komoly külsőségeket és mély belső lelki tartalmakat nyújtó rendezvényen, mint amelyet itt tapasztalhattak. Végighallgatták az esemény megnyitóját, a köszöntőket, az ünnepi beszédeket, Hegedűs Jánosné Julika ( az egyesület alelnöke) meleg szavait, különös történeteit, Marton Béla (Balatonfűzfő polgármestere) üdvözlő beszédét, mely mély nyomokat hagyott bennük. Ezután következett a szereplők bemutatkozása. Hallhattunk csodálatos hegedűszót Pataki Tóth Angelikától, és alkalomhoz illő verseket, énekeket az egyesületi gyermekektől, felnőttektől. Ezek a „szívbéli ajándékok” olyan meghatóak és élményszerűek voltak, hogy máig is élnek lelkünkben. Leginkább az fogott meg az egészből mindannyiunkat, hogy  az ide tartozó gyermekek minden hátrányuk és nehézségük ellenére (mozgássérült gyermekekről van szó) páratlan természetességgel és üdeséggel álltak a közönség elé, ami mindenképpen tiszteletre méltó.
Eljött az a pillanat is, mikor a mi „kis csapatunk” adhatta elő produkcióját. A sok izgalom és készülődés nem volt hiábavaló, hiszen a visszajelzések szerint sikerült nekünk is maradandó módon elbűvölni a jelenlévőket. A három fenyőfa című mesét adtuk elő, amely aktuálisan az ünnephez kapcsolódó történet és legfőbb mondanivalója az, hogy a SZERETET a világon a legfontosabb. Mikor ott álltak tanulóink (Lendvai Elizabet, Földi Melitta, Borzas Viktória, Pfeifer Róbert és Pfeifer Viktória) a „színpadnak kialakított téren”, olyan büszkeség töltött el, amilyet csak ritkán érez az ember. Elsöprő sikert aratott Lendvai Elizabet, Borzas Viktória és Földi Melitta ezt követően előadott éneke (Szent Ünnep), s szavalataink is. Külön kiemelném Elizabet különleges tehetségét, rendkívüli énekhangját és a színpadi szereplésre való rátermettségét, melyet itt is, mint mindenfelé (amerre csak jár) csodálattal öveznek.
Az est egyik fénypontja számunkra az volt, hogy részesülhettünk egy közösen elköltött karácsonyi vacsorából és meglepetésünkre minket is gazdagon megajándékoztak a szervezők. A vacsora alkalmával kellemes beszélgetőpartnerekre leltünk, új ismeretségeket kötöttünk és társaságunk tagjai egy régi ismerőst is felfedeztek a tömegben, aki nagyon kedvesen és meghitten idézte fel a korábbi közös emlékeket és ennek örömére biztosított minket a későbbiek során, jövőben folytatandó kapcsolattartásról. Ő nem más, mint Hegyi Ilona, aki a rendezvényhez kapcsolódóan újságcikkében rendkívül megható módon tett rólunk említés, amit mi hálás szívvel köszönünk. Az egyesület alelnöke és kedves családja is kitüntetett figyelmével tisztelte meg csoportunkat ott létünk idején és szívélyes meghívásáról biztosított minket más rendezvényeik alkalmával is.
Az Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és AMI tanuló más hasonló ékességgel is büszkélkedhetett ebben az időszakban. Ezt a kedves kis karácsonyi programunkat a várpalotai kórházba, az idős beteg szeretetre szomjazó emberekkel is megosztottuk, ahol szintén nagy sikert arattunk és ami leginkább fontos a számunkra, sikerült örömöt csempésznünk a mindennapjaikba. Itt a korábban részt vevő gyermekcsapathoz csatlakozott még Koronczai Katalin és Lakatos Georgina is. Georgina, aki szintén kiemelkedő tehetség, iskolánk büszkesége rendkívüli szavalatával varázsolja el rendre közönségét. Nagy örömünkre szolgált, hogy a kórházból is rendszeres „találkozásokra” invitáltak minket. Ezen kívül pedig egy alkalommal személyes ismerősöm tett említést arról, hogy örömszerzésünk híre hozzá is eljutott. Neki egy rokona mesélte - aki a várpalotai kórházban az idősek körében velünk ünnepelt -, hogy élvezetes és ünnepélyes előadásunk mennyire meghatotta a hallgató közönséget.
Azt hiszem méltán lehetünk elégedettek és büszkék tehetséges gyemekeinkre és felkészítőikre, akik fáradságot nem kímélve foglalkoznak velük és fejlesztik őket.
Kiegészült még évzáró ünnepléssorozatunk egy bámulatos előadással, a december 31-ei Berhidai Iskoláért Alapítvány szervezésében megrendezett bálon, ahol 8 tanulónk ezúttal „tánctehetségéről” tett tanúbizonyságot egy Bécsi Keringő formáció bemutatásával és Lendvai Elizabet csodálatos énekhangja csendült fel azt est megkoronázásaképpen a jelenlévők nem kis örömére.
Folytatjuk szerepléssorozatunkat  az Új Esztendőben is. Januárban a „Kultúra Napja” alkalmából részt vettünk az „Együtt Szaval a Nemzet” elnevezésű kezdeményezésben, immár hagyományos jelleggel. Továbbra is örömmel fogadjuk az ehhez hasonló felkéréseket, melyek legnagyobb értéke a kialakult kapcsolat és az örömszerzés.

                                                Császár Zsuzsanna tanár


Adventi 4. gyertyagyújtás 
Karácsonyi ünnepi műsor

a4a4a4

a4a4


Bőrönd Színház
A közelmúltban nálunk járt a Bőrönd Színház. Az aranylúd című mesét láthattuk, hallhattuk.
Az előadást az 1 – 6. osztályosok nézték meg.
Nagy élmény volt a kicsik számára, hogy ők segíthettek a főhősnek elfogyasztani a
kenyér-hegyet (kalács) valamint a nagy folyót (gyümölcsös ivólé). Ezekkel a próbatételekkel teljesítette a legény a király kívánságait és végül a gyerekek segítségével elnyerte a királylány kezét. Az interaktív mese minden kisgyerek tetszését elnyerte.
Köszönjük a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy lehetővé tette gyermekeinknek ezt a hangulatos délelőttöt.


Mikulás

December 6-án nagy volt az izgalom az alsósok között. A Mikulást vártuk, aki meg is érkezett. Dalokkal - melyeket Bakács Erika hegedűvel kísért – és versekkel fogadtuk. Köszönetképpen mindenki kapott tőle a puttonyából szaloncukrot.
A nagyszakállú elárulta, hogy rengeteg dolga van még. Sok kisgyerek várja, ezért megkérte segítőit, hogy amíg mi neki énekelünk, szavalunk, addig minden osztályban tegyék ki a megérdemelt csomagokat.

Vidám énekszóval búcsúztattuk a tovainduló a Télapót.


Adventi 3. gyertyagyújtás
 

a3a3a3
a3a3a3
a3a3


                           
Adventi 2. gyertyagyújtás                              
adv2adv2adv2
adv2adv2


A második gyertyát is ünnepélyes keretek között gyújtottuk meg. A felső tagozatosok karácsonyi dalokat énekeltek németül és magyarul, Erdélyi Rebeka 5. osztályos tanuló szavalt. Az alsó tagozatosok egy  német karácsonyi dallal színesítették a rendezvényt.  Bakács Erika néni és Bálint Andrea néni  most is meglepetett bennünket egy csodálatos hangszeres produkcióval. A 2. gyertyát Krén Regina Patrícia és Lakatos Georgina Angelika gyújtották meg, és végül az iskola tanulói az óvodásokkal együtt közösen énekeltek.
Adventi 1. gyertyagyújtás

advadvadvadvadv

Iskolánkban ünnepélyesen meggyújtottuk az első adventi gyertyát.
A 4. osztályosok vállalták ezt a szép feladatot. Toldi Milán röviden elmondta, mi az advent, majd Huszka Evelin, Lukszics Klarissza, Csonnó Benjamin, Erdélyi Roland, Sihell Martin és Horváth Kálmán szavalatát hallhattuk.
Bakács Erika hangulatos hegedű-szólója közben a gyertyát Huszka Evelin gyújtotta meg.


ADY-NAP

Az alsó tagozaton kihirdettük a szépírási verseny eredményét:

osztály

I.

II.

III.

1.

Nyári Georgina

Lendvai Kálmán

Bakos Richárd

2.

Laczó Norbert

Csőrsz József

Kovács Dávid

3.

Oláh Míra

Schnur Laura

Jónás Noel

4.

Huszka Evelin

Toldi Milán

Puha Dominik

SNI

Csonnó Nikoletta




Ezután Kellerné Szász Anikó a Berhidai Kertbarátkör vezetőjének jóvoltából kezdetét vette az adventi kézműves foglalkozás. Ajtó és asztali díszeket készítettünk. Diákjaink nagy lelkesedéssel kézműveskedtek, dekoráltak. A kész munkákat mindenki hazavihette a család örömére. Ezúton is köszönetet mondunk Anikónak, hogy a díszekhez minden szükséges anyagot és eszközt biztosított tanulóinknak, és nagy türelemmel segíttette az alkotást.

                                                         Tóthné Éberfi Éva
                                                                munkaközösség-vezető


Ady-nap
Sportverseny, közös ének és tánc

A rendezvény záróeseménye volt az ügyességi váltóverseny 5-6-7-8. osztályos tanulók vegyes csapatainak részvételével. A nagyok készségesen segítették a kicsiket. Jó hangulatú, humoros feladatok voltak. Minden résztvevő apró ajándékot kapott.

spspsp

spspspspspsp


Ady-nap: koszorúzás, ünnepi műsor

ppp

p

Ady Endre születése napjára rendezvénysorozatunk második reggelén a koszorúzást követően egy emlékműsorral tisztelegtünk a 7. osztályos diákok szereplése által. Mindenkinek jutott egy kisebb – nagyobb szerep, amit lelkesen előadhatott. Ennek révén komolyabb betekintést nyerhettünk névadó költőnk életének részleteibe.


 


Ady-nap: versenyeredmények

osztály

5. 6. 7. 8.
Menetlevél 9 9 10 10
Képkirakó 7 12 11 17
Bakonyi népdal 10 9 11 11
Keresztrejtvény 7 8 12 14
Mozgás zenére 47 25 46 46
ÖSSZESEN 80 63 90 98
HELYEZÉS III. IV. II. I.

vvvvvv

vvvvv

vv


Ady-nap
A Közepes Matekosok matematika-versenyének  első helyezettjei

5. osztály     Bakos Gábor Bence

6. osztály    Varga János József

7. osztály    Csonnó Benjamin

8. osztály    Sipos Attila

November 20-án, csütörtökön rendeztünk azon tanulók számára iskolai matematika-versenyt, akiknek az elmúlt év végén közepes osztályzatuk volt matematikából. A felső tagozat minden évfolyamán 7-7 példát kellett megoldaniuk a versenyzőknek, amelyek között számolási, logikai, mértan és játékos feladatok szerepeltek. A résztvevő  tanulók nagy figyelemmel oldották meg a kitűzött feladatokat. A fegyelmezett munka sikerélményhez juttatta a diákokat - és persze egy-egy matek ötöshöz is.
Gratulálunk mindenkinek, jövőre is várjuk versenyezni a közepeseket!                

mmm


Ady-nap: rajzverseny

rrr

rrr

rrr

Az Ady-napi rendezvénysorozat részeként meghirdettük a rajzversenyt is több kategóriában alsó és felső tagozatos tanulók részére, ahol diákjainkon kívül versenyzők érkeztek Ősiből, Peremartonból, Pétfürdőről és Vilonyáról is.

Az alsósok „Őszi hangulat” elnevezésű témában alkothattak szabadon választott technikai eszközök használatával.  Az 5-6. osztályosok széles színskálájú megoldásokkal, drapériás háttérrel csendéletet készíthettek vagy „Weöres Sándor: Tündér”  című költeményének gazdag  színpompás illusztrációján dolgozhattak  az előzőhöz hasonlóan A3-as méretű lapon. A 7-8. osztályosok kategóriájában drapériás hátterű hegedű csendéletek születtek vagy „Ady Endre: Lédával a bálban” elnevezésű költeményét illusztrálhatták. Az alsó tagozaton 20 tanuló, a felső tagozaton 25 tanuló vett részt.

A díjazott tanulókat az alábbi táblázat szemlélteti:

A felső tagozat díjazottjai:

Az alsó tagozat díjazottjai

I.             Tost Luca Ősiből

I.             Kujber Vivien 

II.            Csanyiga András Pétfürdő

II.            Kányai Márk Peremartonból

III.          Molnár Kinga Pétfürdő

III.          Bajkai Jázmin Vilonyáról

Különdíjas lett:

Különdíjas lett:

Percze Csenge és Máriás Attila Pétfürdőről

Kálmán Kíra Karina Peremartonból

Az alsósok versenyszervező tanára S. Lukács Emőke, a felsősöknél ezt a feladatot és az egész verseny lebonyolítását Klepeisz László tanárúr vállalta. A helyezettek és különdíjasok oklevelet és jutalmat, valamint minden résztvevő emléklapot kapott. Az értékelést a kísérő kollegák végezték. Köszönjük a versenyzők és kollégák munkáját.

                                                                                               Klepeisz László
                                                                                              rajz szakos tanár


ADY-NAP

November 20-án, 21-én Ady-napi rendezvényekkel ünnepeltük iskolánk névadójának a születésnapját. Az első nap délutánján kistérségi szavalóverseny, rajzverseny volt, amelyekre Ősiből, Pétfürdőről, Peremartonból érkeztek szép számmal diákok. Ezen a délutánon rendeztük meg a házi matematika- versenyt is.

A szavalóversenyen 27 diák mondott verset, a nagyobbak Ady Endrétől, a kisebbek pedig gyermekverseket adtak elő. Nagy öröműnkre szolgált, hogy a zsűri elnökének tisztét elvállalta Brand Ferencné, iskolánk egykori, nyugalmazott magyartanára. A diákjaink szépen szerepeltek. Jóvoltukból egy örömteli, tartalmas délutánnak voltunk a résztvevői. A versenyzőket vendégül láttuk az iskolánk ebédlőjében. Az értékes jutalomkönyvekért köszönettel tartozunk az iskolánk alapítványának.

A második napra vetélkedőt szerveztünk az osztályok között. Előzetes feladatként menetlevél készítést, illusztrálást, versmásolást kaptak a tanulóink.

A napot koszorúzással kezdtük, majd ünnepi megemlékezés és a várva várt játékos vetélkedő következett. Az állomásokon képkirakás, képfelismerés, népdal- és tánctanulás volt a megoldandó feladat. A verseny gördülékenyen és jó hangulatban zajlott le. Ezt követően a tornaterembe vonultunk, ahol nagyszabású sor-, váltóverseny vette a kezdetét vegyes csapatokkal. A fináléban pedig közös énekléssel és tánccal tettük fel a koronát a jól sikerült napra.

Gráczerné Szabó Erzsébet

 munkaközösség-vezető

Az Ady-napi kistérségi szavalóverseny eredményei

1-2.osztály

1. helyezett: Laczó Martin 1.o. Berhida

2. helyezett: Laczó Norbert 2.o. Berhida

3. helyezett: Őri Réka 1.o. Ősi

3-4. osztály

1. helyezett: Oláh Míra 3.o. Berhida

2. helyezett: Huszka Evelin Kármen 4.o. Berhida

3. helyezett: Sihell Martin 4.o. Berhida

5-6. osztály

1. helyezett: Papirovnyik Lili 5.o. Ősi

2. helyezett: Jenei Barbara 6.o. Ősi

3. helyezett: Pfeifer Viktória 5.o. Berhida

Különdíj: Vass Vivien 5.o. Berhida

7-8. osztály

1. helyezett: Molnár Anna 8.o. Ősi

2. helyezett: Lakatos Georgina 8.o. Berhida

Schmidt István 7.o. Ősi

3. helyezett: Somogyi Fruzsina 7.o. Pétfürdő

ssssssss


Pályaválasztási kiállítás 2014. november 14.


Márton-nap
november 11.

"Ködös Márton után enyhe telet várhatsz...." -énekeltük a Márton-napi lámpás felvonulást követő műsorunkban, amelyben német dalokkal és versekkel is ünnepeltük a segítőkészség emléknapját. Díjátadás/ lámpás szépségverseny/, süteményajándékozás zárta a jó hangulatú estet.

m


Nemzeti ünnep, október 23.

oktoktokt

1956. október 23-i forradalomról és az azt követő szabadságharcról iskolai ünnepség keretében emlékeztünk meg. A műsorban  a 8. osztályos tanulók és az iskolai énekkar tagjai szerepeltek.


Rajt – Cél – Győzelem!

A „Várpalota Félmaraton” elnevezésű nemzetközi futóversenyen vehettek részt tehetséges tanulóink ezen kevésbé borongós őszi szombaton. Igaz, a rendezvény hétvégére esett, gyermekeink mégis lelkesen vállalkoztak az előttük álló feladat teljesítésére. Az ő korosztályuknak megfelelően az 5 km-es távra neveztek be és mindhárman sikerrel vették az akadályt. Jánosiné Kudar Edit testnevelő tanárunk áldozatos munkájának és a versenyzők kitartásának köszönhetően az iskolánkat képviselő, Krén Regina 8. osztályos, Krén Patrícia 6. osztályos és Csonnó Benjamin 7. osztályos tanulók a saját korosztályukban a legjobbnak bizonyultak, s megszerezték a dobogós helyeket a három gyermek három aranyéremmel távozhatott a helyszínről.
Fontosnak tartom, hogy a rendezvény sajátosságának köszönhetően nem csupán a siker nyújtott élményt számukra, hanem az a sportág iránti szeretet, melyet közvetlen közelről tapasztalhatták meg, s a szervezők igyekezete által részesei lehettek annak a nagyszerű dolognak, mikor különböző származású emberek találkoznak, s bár nem beszélnek egy nyelvet, mégis remekül megértik egymást. Jó példát láthattak a vendégszeretetre, s tanultak versenytársaiktól sok más mellett a kitartásról, s az élet nehézségeinek leküzdéséről. Lelkesen mesélték, hogy mozgássérült és idős emberek is teljesítették a félmaratoni távot.
Csillogó szemmel számoltak be élményeikről, s a megszerzett tudást ígérték: tovább gyarapítják.

r  b  rb

                                                                             Császár Zsuzsanna pedagógus


Sport- és egészségnap 2014. 10. 18.

s


mmm

Nálunk járt a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum

október 8.

Október elején a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumból Mészáros Veronika néprajzos muzeológus, valamint Király András múzeumpedagógus nagyszerű programot hoztak ki az iskolánkba.
A „Német nemzetiségi kultúra Veszprém megyében” című múzeumpedagógiai foglalkozáson, 6 tanórán vehettünk részt az iskola nemzetiségi német nyelvet tanuló diákjaival. A csoportfoglalkozásokon a Veszprém megyében élő németek szokásait, hagyományait, ünnepeit / az emberélet fordulóit (születés, lakodalom, halál) és a kalendáris ünnepeket (karácsony, farsang, húsvét) /ismertük meg játékos formában, Szakrális tárgyak, viseleti darabok, német feliratos tárgyak segítségével lehetett képet alkotni a tárgyi világ sajátosságairól, a tárgyak világa mögött rejlő szokásrendről. A diákok a tárgyakat kézbe vehették, fényképfelvételek, beszélgetés és magyarázó vetítés segítségével értelmezték, játékos feladatokat oldottak meg. Nagyon jó hangulatú órákban volt részünk.
Köszönet illeti meg a Berhidai Német Kisebbségi Önkormányzatot, mert finanszírozták a múzeumpedagógiai órák megtartását.                 Gráczerné Szabó Erzsébet, tanár

m       m


Október 9.

dok

A veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban tartották a 2014. évi  megyei  Diákparlamentet.
Iskolánkat két nyolcadik osztályos diákönkormányzati tag képviselte a rendezvényen, Krén Regina Patrícia és Lakatos Georgina Angelika, akik számára tanulságos volt a más iskolákból delegált tanulókkal való találkozás, valamint hasznos ismereteket szereztek a diákönkormányzat működéséről más általános iskolai és  középiskolai intézményekben.


Október 2. bemutatóórák

b

Október 2-án egy történelem és egy földrajz bemutató órát tartottunk az iskolában.

A történelemtanítás funkciói közül a műveltség- és értékközvetítés nagyszerű példáját láttuk egy tanórába besűrítve fiatal kollégánk, Horváth Balázs közreműködésével az 5. osztályban.

Az óra anyaga az őskor volt, melyet a gyerekek csoportmunka során dolgoztak fel, nagyon ügyesen.

A földrajz órát Fornai Marietta tanárnő tartotta a 8. osztályban Európa országai témában. A gyerekeknek prezentációval kellet készülniük, amelyet előzőleg informatika órán készítettek el.

A szemléltetés tárházából térkép, képek, ábrák és főként az interaktív tábla használata tette elképzelhetőbbé a földrajzi helyeket. Így a megfigyeltetés, összehasonlítás, a következtetések levonása lényegre törően, átfogóan vált lehetővé.

Köszönjük a vendégeknek – Berhida Város polgármesterének, alpolgármesterének és a Várpalotai Tankerület két munkatársának – hogy részt vettek az órákon, amelyen a diákok, a vendégek, sőt még az órákat levezető tanárok is jól érezték magukat. Köszönjük!


Zenei Világnap X. 1.

Október elseje a Zene Világnapja. A világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin nevéhez kapcsolódik e jeles nap megünneplése 1975 óta. Ő álmodta meg, hogy legyen egy nap, amelynek főszereplője a zene: „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon.”
Iskolánk évek óta megünnepli a Zene Világnapját. Idén Somogyiné Lukács Emőke tanító szervezésében zajlott az esemény. Lakatos Georgina Angelika nyolcadik osztályos tanuló ismertette a Zene Világnapjáról a fontosabb tudnivalókat, majd az alsós tanulók varázsoltak lélekfelemelő pillanatokat mindannyiunk számára. Külön köszönjük
Bálint Andrea néninek a zongora, valamint Bakács Erika néninek a hegedűkíséretet. Megható, felemelő, örömteli pillanatokat élhettünk át mindannyian! A végén Pintér Ferencné tanárnő vezényletével iskolánk tanulói a „Pál, Kata, Péter, jó reggelt!” című dalt énekelték el kánonban.                                                                                     Faust Zita

z14


Őszi kirándulás az Erzsébet táborban

e
Az Erzsébet Program jóvoltából 3 napos „Őszi kiránduláson” vehettünk részt a zánkai gyermeküdülőben. Nyertes pályázatunk 29 tanuló részére nyújtott tartalmas kikapcsolódást a „szeptemberi nyárutón”.
Kis csapatunk nagyon élvezte, hogy friss erdei levegőt szippanthat. Sűrű programjaink közt szerepelt a kellemes esti balatonparti séta, biciklis akadályverseny, számháborúzás és az elbűvölő táncház is. Ezen kívül két izgalmas vetélkedőn vettünk részt, ami a táborhely alapos megismerését szolgálta. A bőséges élelemellátás (napi ötszöri étkezés), a kiváló szervezés, a csodás környezet, kényelmes szállás, mind hozzájárult, hogy mindenki jól érezze magát. Remélhetőleg a nyári Erzsébet Programban is részt vehetünk gyermekeinkkel, akkor már hosszabb időtartamban.
Kollégáim és a Reál Üzletlánc jóvoltából a kirándulóinkat bőséges jutalomban részesíthettük.
Köszönöm a lehetőséget minden támogatónknak, és pedagógus kollégáimnak!
Bubics Áron 5. osztályos tanuló az alábbiakat fogalmazta meg élményeiről:
Reggel korán kellet indulnunk, hogy időben odaérjünk Zánkára. Az első nap nagyon hosszúnak tűnt. A második napon sok programon vettem részt (pl.: számháború, akadálypálya. Ajándékot is vettem a családomnak. Hazafelé sokat beszélgettünk az eseményekről az iskolatársaimmal.

et2Bubics Áron 5. osztályos tanuló és 

Császár Zsuzsanna pedagógus


Tanévnyitó ünnepség

ev

Szeptember 1-jén az iskolai tanévnyitó ünnepéllyel megkezdődött a 2014/2015-ös tanév. 
A hagyománynak megfelelően az első osztályosokat a tanító nénik és a  felsősök kísérték át az óvodából az iskolába.
Az ünnepi műsor narrátora, Krén Regina köszöntötte a megjelent vendégeket, szülőket, iskolánk tanulóit és dolgozóit.
Ezt követően iskolánk legfiatalabb tanulói mondták el a verseket, amelyeket  az évnyitóra Frick Andrea óvó néni segítségével tanultak meg. Az  ötödikesek nevében Szőke István Dominik köszöntötte az elsősöket, majd Lakatos Georgina szavalata következett. Ezután Lendvai Elizabet és Csonnó Katalin a Nox Eskü című dalát adták elő. 
Fornai Marietta igazgató néni évnyitó beszéde után az osztályok már a tantermükben folytatták a tanév első napját.


Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola