Családi
nap 2017. 06.15.

2017. 05.15.: Németh Zsanett olimpikon,
iskolánk volt tanulója
a Berhidai Kultúrház meghívására
érkezett városunkba, ahol bemutatta birkózó
pályafutását. Így
írt erről a közösségi oldalán:
"Szeretném megköszönni a Berhidai
Kultúrház meghívását, ahol
lehetőségem volt beszélni birkózó
pályafutásomról, a kezdettől – napjainkig.
Köszönöm, hogy jelen volt nevelőedzőm Nesó
Sándor, aki Papkeszin még mindig tanítja a
birkózó ifjúságot Rupp Józseffel
közösen.
A délelőtti találkozón a volt
általános iskolám felső tagozatos
tanulóival és nevelőivel találkoztam. Az
élménybeszámoló után
látogatást tettem egykori iskolámban, ahol
megismerkedtem a jelenlegi igazgatónővel, s az alsó
tagozatos tanulókkal is találkozhattam.
A délutáni eseményen jelen voltak a papkeszi
ifjú birkózói, mely nagy öröm
számomra, hogy továbbra is a nevelő egyesületem
sikeresen működik.
Köszönöm a berhidai önkormányzat
figyelmességét, köszöntését."
forrás: facebook.com

Kedves Zsanett!
Köszönjük a lehetőséget, hogy
részt vehettünk az iskolánk - az egykori
iskolád - felső tagozatos tanulóival ezen az
értékes, érdekes találkozón,
tartalmas beszélgetésen! Feszült figyelemmel
hallgattuk, szinte ittuk a szavaidat. A gyerekek az iskolában
utána még sokáig emlegettek, beszéltek
rólad. Volt, aki azt mondta, hogy te lettél a
példaképe. Még egyszer köszönjük
neked, a Bajnoknak, hogy ellátogattál hozzánk,
és megismerhettük a sikeres, de mégis
szerény, rendkívül szorgalmas, törekvő
Németh Zsanettet!
Kívánjuk, hogy a további
álmaid is váljanak valóra!
Büszkék vagyunk rád!
Föld
napja vetélkedő 2017.04.25.
Iskolánkban 9. alkalommal
rendeztünk vetélkedőt a Föld napja
alkalmából. A felső tagozatosok közül 16
tanuló jelentkezett a játékos versenyre, minden
évfolyamból 4-4 fő.
Egy képzeletbeli utazásra mentünk Lefkada
szigetére, és ezzel kapcsolatos feladatokat oldottak
meg a gyerekek: tájékozódtak a
térképen, távolságot, utazási időt
határoztak meg, vízről szóló totót
töltöttek ki, energiaforrásokkal kapcsolatos tesztet
oldottak meg, valamint ügyességi- és kreatív
feladatokat végeztek.
A jó hangulatú vetélkedőn Gráczerné
Szabó Erzsébet, Pintér Ferencné és
Móroczné Csibra Laura értékelte a
csapatokat. Köszönjük munkájukat!
Borai Tamás és
Borainé Rozner Kinga, szervezők

Rendhagyó történelemóra
2017.04.25.
OVI-SULI
A
tanév során heti egy alkalommal ovis sportot tartottunk,
amin szép
számmal vettek részt a
nagy csoportosok.
Április 5-én délután szeretettel
vártuk a leendő 1.
osztályosokat iskolánkba.
A tavaszra hangolódva készültünk kis
vendégeink fogadására.
Elsőként
rövid interaktív-táblás angol
foglalkozáson vehettek részt,
majd megnézték a nemzetiségi németet
tanuló 3. osztályosok
táncát.
Ezután
állatokat színeztek megadott szám szerint, majd
tavaszi virágokat
ragasztottak, színeztek a kicsik néhány 4.
osztályos diák
segítségével. A közelgő
húsvétot nyuszis mondókával
köszöntöttük.
A
szülők kérdéseire az igazgató néni
adott tájékoztatást.
Sajnáljuk,
hogy kevés volt az érdeklődő, pedig a
tanító nénik nagy
örömmel és sok energiával készültek
erre a kora délutáni
órára.
további képek
Ifjúsági Katasztrófavédelmi
vetélkedő-3 továbbjutó csapat
Mondanom sem kell, mennyire fontos dolog, hogy a
lakosság - természetesen diákjaink is -,
jól ismerjék a veszélyhelyzeteket. Nem lehet
elégszer hangsúlyozni, hogy a hétköznapokban
mire kell figyelni, milyen katasztrófák
történhetnek velünk, hogyan kezeljünk egy
sérültet, mit kell tenni, ha valahol tűz üt
ki,…..és sorolhatnám még nagyon
sokáig a listát, de inkább csak annyit
mondanék, hogy nagyszerű kezdeményezésnek
találom a Katasztrófavédelem szerve
által évente meghirdetett vetélkedőt, mely
hozzájárul az ismeretek széles körben
való terjesztéséhez. Gondolom, abban mindenki
egyetért, hogy ez nem csupán egy vetélkedő, hanem
rendkívül hasznos, sőt mindenki számára
fontos információkat közvetítő
kezdeményezés és olyan témákat vet
fel, amelyek bárkivel, bármikor megeshetnek, ennek
ellenére az ezzel kapcsolatos ismeretek a lakosság
körében mondhatni igen hiányosak, így csak
bíztatni tudok mindenkit, hogy nevezzen be és
készítsen fel minél több gyermeket erre az
alkalomra, mert sosem lehet tudni, mikor van szükség
akár az életmentésre is.
Idén ismét, most 6 csapattal
vettünk rész a március végén
megrendezett katasztrófavédelmi vetélkedő első
online fordulóján. A vetélkedőhöz minden
évben felkészülési anyagokat is kapnak a
gyerekek, s a megmérettetés 1.
lépéseképp 60 kérdésre kell
válaszolniuk azonnali reagálással, vagyis
kérdésenként 30 mp áll
rendelkezésükre a helyes válasz
megtalálására. Ez a fajta módszer
többféle aspektusból is fejleszt.
Egyrészt a 4 fős csapatoknak közös erővel,
tehát összefogva kell megoldaniuk a feladatokat, ami az
együttműködési készségeket,
társas viselkedést, problémamegoldó
gondolkodást, szociális kompetenciákat fejleszti,
másrészt az időtartam rövidsége miatt az
összhang, az összpontosítás, a
különféle tippelési technikák
elsajátítása, vagy az egymás
közötti bizalom kerül előtérbe. Gyors
döntéseket kell hozni, precízségre
szükséges törekedni, mindez igényességet
kíván meg a feladat iránt.
6 csapatunkból 3 továbbjutó lett a területi
fordulóba, amit április 12-én rendeznek meg
Pétfürdőn. Reméljük ott is hasonló
sikerekkel gazdagodunk.
Miénk az I. díj
Peremartonban a II.
Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi
Nyelvoktató Általános Iskola által
Rákóczi Napok keretében megrendezett
szavaló versenyen iskolánk 9 tanulója vett
részt. A nagyjából 55 főnyi lelkes szavazó
csapat 4 iskola diákjaiból állt össze
és töltött egy kellemes irodalmi
délutánt, példásan tartva a
szállóigévé vált mondást,
miszerint: „Aki a verset szereti, sosem lesz
szomorú”. A szavaló „tömegből”
elbűvölő személyiségével,
kiváló tehetségével kiemelkedett Vass
Vivien 7. osztályos tanulónk, aki a kedvenc
versével a közönséget és a zsűrit is
meggyőzte szuggesztív előadásmódjával
arról, hogy méltó az I. helyezésre.
Így számunkra ez az alkalom is sikerrel zárult,
büszkék lehetünk tanítványunkra.
Különdíjas szereplés a
kistérségi szavalóversenyen
Minden év márciusában rendezik meg a
kistérségi szavalóversenyt
Várpalotán a Thury-vár gyönyörűen
megújult termében, ahova a kistérségből
iskolánként 1 fő alsós és 1 fő felsős
tanuló képviselheti az intézményeket,
mégpedig az, aki saját közegében a
legjobbnak bizonyult. A megmérettetés, így erős
mezőnyben történik, s a részt vevő gyermekeknek
komoly kihívást jelent a
felkészülés. A téma is mindig komoly,
nemes feladat elé állítja az érintetteket.
Idén az Arany-emlékévhez kapcsolódva Arany
Jánostól, ezen kívül Illyés
Gyulától és Nemes Nagy Ágnestől lehetett
megfelelő verset választani. Miden alkalommal színvonalas
szerepléseket, művészi előadásokat hallhatunk a
részt vevőktől, s a zsűri igen nehéz helyzetben van a
döntést illetően. Irodalomkedvelő diákjainkat
nézőnek is szívesen viszem erre és más
hasonló programokra, mert kiváló esztétikai
élményt nyújtanak és tanítanak a
vers szeretetének fontosságára,
továbbá mindig kapunk valami
„útravaló gondolatot” ami segít
eligazodni 1-1 döntéshelyzetben, 1-1- kedves üzenetet,
mely örök életre megszívlelendő, s a zsűri
építő kritikáját, amiből a
továbbiakra útmutatás, tapasztalatot
szerezhetünk.
Az idei alkalom számunkra nagy sikerrel zárult, hiszen 7.
osztályos tanulónk, Vass Vivien a felsős
kategóriában Különdíjas lett,
továbbá iskolánk tavaly elballagott
tanulója, Loridán Kitti a középiskolás
kategóriában a Faller Jenő Szakképző Iskola
képviseletében II. helyezést ért el.
Példás tehetségük, szorgalmuk ezúttal
meghozta gyümölcsét, s reményeink szerint e
képességüket továbbra is kamatoztatják.
Császár Zsuzsanna
pedagógus
Víz
világnapja az
Ady suliban

A víz
mindannyiunk számára létfontosságú,
pótolhatatlan kincs, amit
nem szennyezhetünk, pazarolhatunk. Ennek a szemléletnek a
kialakítását már kisgyermekkorban el kell
kezdeni, hogy
felnőttként már természetes legyen a
takarékos vízhasználat és
környezetünk óvása.
Tanítványainkkal
e fontos kérdés
körüljárására tartottunk projekt
délutánt,
melynek keretében filmvetítés, vetélkedő,
közös rajzolás
segítette annak megértését: a víz
érték, vigyáznunk kell rá!
Élmény volt számunkra, hogy sikeresen
alakítottuk ki élő kép
formájában a „víz” szavunkat, ezzel is
emlékezetessé téve a
nap eseményeit.
Berhida,
2017. március 30.
Somogyiné Lukács
Emőke
ökoiskolai koordinátor
Nemzeti ünnep
Március 15.

Megtisztelő
meghívásban részesültünk az Ukrán
Kultúra Napja alkalmából
2017. március 4-én Ukrajna
Magyarországi Nagykövetsége az Országos
Ukrán Önkormányzattal közösen több
rendezvénnyel méltatta a magyarországi
Ukrán Kultúra Napját, mely rendezvénynek
egy részén iskolánk 5 tanulója a
Várpalota Város Ukrán Nemzetiségi
Önkormányzat meghívásából
vehetett részt a Duna Palota koncerttermében, ahol az
ukrán vasárnapi iskola, a Magyarországon
élő ukrán zeneművészek, valamint az ukrajnai
„Stankovychfest” nemzetközi művészeti
vetélkedő nyerteseinek gálakoncertjére került
sor. A program alkalmával gyermekeink az ukrán
kultúrával, nyelvvel és az ukrán
művészet jeles képviselőivel ismerkedhettek meg
többek között a rendezvényt megnyitó Nepop
Ljubov (Ukrajna magyarországi nagykövete), Jurij
Kravcsenkó (az Országos Ukrán
Önkormányzat elnöke),továbbá
Hartyányi Jaroszlava (az ukrán közösség
parlamenti szószólója)
társaságában, majd ezt követően az
Országos Ukrán Önkormányzat
székhelyén állófogadáson vehettek
részt, majd pedig megtekinthették a
Citadelláról nyíló páratlan
kilátást és a Gellért szobrot esti
pompázó fényekben.
E meghívásra azért
kerülhetett sor, mert tehetséges gyermekeink (Pfeifer
Viktória, Vass Vivien, Loridán Kitti, Lakatos Georgina,
Borzas Viktória) a Várpalota Város Ukrán
Nemzetiségi Önkormányzatának már
több rendezvényén is sikerrel szerepeltek,
így mintegy jutalomként vehettünk részt a
színvonalas eseményen, ahol fontos és mindenki
számára megszívlelendő
tanúságként hangzott el a kultúra
szerepéről az alábbi szöveg: „…a
kultúra elősegíti a nemzeteknek, hogy jobban
megértsék egymást…”. Úgy
gondolom, ezzel a megállapítással, mi
pedagógusok, mindannyian szívesen azonosulunk, mint ahogy
számos programunkat és mindennapi életünket
is átszövi a kultúra, mikor épp
megismerjük, befogadjuk, megmutatjuk, tanítjuk, tanuljuk,
átadjuk,…saját és más népek
kultúráját 1-1 ilyen, a maihoz hasonló
alkalommal.
Császár Zsuzsanna
pedagógus
A Reformációra
megemlékező kiállítás
megnyitóján való szereplésre is kaptunk
felkérést
2017.03.03-án a
Pétfürdői Közösségi Ház és
Könyvtárban került megrendezésre a
„Pétfürdő Értékei”
Alapítvány szervezésében a "A
Reformáció a művészet
visszatükröződésében" –
Kiállítás és vetélkedő program
keretében a Reformáció 500.
évfordulója alkalmából hirdetett
REB-16-PROGRAM pályázati kiírás
felhívására megírt és elnyert
300.000 ft értékű keretből a Reformációs
Emlékbizottság és az Emberi Erőforrások
Minisztériuma, valamint az Emberi Erőforrás
Támogatáskezelő támogatásának
köszönhetően a „Reformáció
képekben” című kiállítás
– a program első elemeként - melynek műtárgy anyaga
Varga József keze munkáját dicséri. A
megnyitón a kiállítás
műtárgyanyagának részletezésen és a
művész bemutatkozásán kívül a
reformáció eseményeit felelevenítő, a
máig is őrzött hagyományokat emlegető, s a jelenlegi
életben való párhuzamokat fejtegető
beszédeket hallottunk, továbbá
kapcsolódó bibliai idézeteket,
tanításokat mind Budai László
kuratóriumi elnök, mind Lukátsné Orovicz
Piroska református lelkész és nem utolsó
sorban a bemutatkozó Varga József fotós,
művész elhangzó beszédeiben. A megnyitó
adott alkalmat 1 jelenlegi diákunk: Vass Vivien 7.
osztályos és 1 volt tanítványunk: Lakatos
Georgina 10. osztályos tanuló számára, hogy
ezúttal is elbűvöljék
közönségüket alkalomhoz illő, megfelelő
versválasztással, kiváló,
felkészültséget tükröző
előadásmódjukkal, megfelelő, ízléses,
esztétikus megjelenésükkel. A megnyitót
követően páratlan esztétikai élményben
részesülhettünk a művészien kidolgozott,
megkomponált fotókban és a
kiállítási anyagok elhelyezésének
zseniális kompozíciójának
megtekintése révén, majd a részt vevőkkel
közösen kötetlen beszélgetésre,
tapasztalatcserére nyílt lehetőségünk az
állófogadáson.
Igazán megtisztelő volt
számunkra, hogy ezen ünnepélyes keretek
között volt lehetőségünk szerepelni.
A program egy következő elemeként
03.10-én szintén a Pétfürdő
Közösségi Ház és Könyvtár ad
otthont a „Ki Mit Tud a Reformációról”
című vetélkedőnek, melyen iskolánk tanulói
is több csapattal részt vesznek.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
alkalmából szerepelhettünk
Várpalota Város
Önkormányzata, a THURY-VÁR Nonprofit Kft. –
Krúdy Gyula Városi Könyvtár, valamint a PSZC
Faller Jenő Szakképző Iskolája és
Kollégiuma megemlékezést tartott a Kommunista
Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja
alkalmából 2017.02.25-én Várpalotán,
a PSZC Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium
épületének aulájában.
A műsort, amelyen megjelent Várpalota
Polgármestere és azok a hősök vagy
hozzátartozóik, akik a kommunizmus áldozatai
voltak. Együtt emlékeztek azokra, akik már nem
lehetnek közöttünk, majd emlékérmet
vehettek át Campanari- Talabér
Mártától az jelenlévő áldozatok,
valamint az elhunyt áldozatok hozzátartozói. Ezt
követően a program további részében
koszorúzás történt, majd mini konferencia
keretében értékes előadásokat, és
egy könyvbemutatót hallhattak a részt vevők.
A színvonalas műsor
megnyitójára iskolánk két
diákját kérték fel szereplésre. Az
alkalomhoz megfelelő versekkel készítette fel Vass Vivien
és Pfeifer Viktória 7. osztályos tanulókat
magyar tanáruk, Császár Zsuzsanna tanárnő.
A lányok tapsot és nagy dicséretet kaptak a
közönségtől.
FARSANG



2017. 02. 24.



Tisztelettel adózhattunk a Danobius
Gellért Hotel pulpitusánál állva az 1956-os
hősök előtt
2017.02.10-én iskolánk
két jelenlegi (Vass Vivien és Pfeifer
Viktória) és egy korábbi tanulója
(Loridán Kitti) tehetségük révén,
civil kapcsolataink által a „Mozaikszilánkok
1956-ból” elnevezésű megemlékező
konferencián való szereplésre, irodalmi est
megvalósítására kaptak
felkérést Budapestre a Danobius Gellért Hotelbe,
melyet a „QARDASLIG” Magyar-Azeri
Együttműködési Egyesület szervezett az 1956-os
Forradalom és Szabadságharc 60.
évfordulójára létrehozott
Emlékbizottság támogatása által,
mely támogatásból a KKETKK-56-P04-0230
kódszámú pályázat
útján 1.000.000 Ft összeget nyertek - egyéb
programok mellett (élő történelemóra,
történelmi kirándulás ’56
nyomában) -, Konferencia és
koszorúzás, valamint Irodalmi Est komplex
együttesére.
A koszorúzás
alkalmával a Corvin-közbe látogattunk, a
”Pesti srác” szoborhoz közösen, s
együtt felelevenítettük az emlékműhöz
kapcsolódó történelmi eseményeket,
majd megkoszorúztuk a szobrot. Diákjaink a Danobius
Gellért Hotel pulpitusánál helyüket
megállva, komoly művészi teljesítményről
tettek tanúbizonyságot, melyet a
közönség is üdvözült. A konferencia
előadói és vendégei között voltak
történészek, nagykövetek, külföldi
vendégek, színházi szakemberek és egy
operatőr is. Mindannyian felfigyeltek tanulóink
tehetségére, s kapcsolat felvétel, illetve
további együttműködés
céljából kerestek fel minket a programot
követő fogadáson.
Egyébként összesen 9 fővel
képviseltettük magunkat a programon, de bátran
mondhatom, hogy a csupán
„vendégként”érkezőket is
elbűvölte az impozáns környezet, 1.
osztályú kiszolgálás és a tartalmas
előadások, irodalmi megnyilvánulások,
beszélgetések, tapasztalatcserék.


Az
„Egy napos királyság”
(a
szegedi Mandula Színház előadása)
Ki
ne hallotta volna Mátyás király nevét?
Február
elején ellátogatott hozzánk, a berhidai Ady
iskolába. Elhozta
magával udvari főtanácsadóját. Ő
mesélt nekünk Lusta
Péterről, aki mindig csak aludt és a királyt
irigyelte, mert
szerinte az ország vezetője sosem csinál semmit.
Mindez
Mátyás fülébe jutott, aki elhatározta,
hogy megleckézteti ezt a
semmirekellő, nagyszájú legényt. Kinevezte egy
napra királynak.
Péternek
ezen a napon – a gyerekek segítségével
– üdvözölnie kellett
egy hercegnőt, majd egy töröktől megvédte a
királyt, aki
különböző tréfás feladatokkal
próbára tette a magyarságot.
Végül szoborparkot kellett létrehoznia pillanatok
alatt, majd
ugyanolyan gyorsan el is kellett tüntetnie. A gyerekek siettek
Péter segítségére, akik a
bátorságot, az észt, az erőt és a
szépséget formálták meg.
Péter
rájött, hogy nehéz munka a királyság.
Hazament falujába, ahol
szorgalmas favágó vált belőle.
Sokat
nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat
az előadáson.
Ady napok
2016. november 16-18.
Kistérségi Ady-napi
szavalóverseny
1989-ben vette fel az iskolánk Ady Endre nevét.
Azóta minden évben megszervezzük, egyéb
rendezvények mellett, a nyitó napon a nagy
érdeklődésre számot tartó
szavalóversenyt. Az idén 6 iskola 32 legjobb
szavalója mondott verset. Az értékes
jutalomkönyvekért köszönet illeti az iskolai
Alapítványt, a megvendégelés
finanszírozásáért pedig a
Diákönkormányzatot.
Eredmények:
1-2. osztály
I. helyezett: Kovács Gabriella, II. Rákóczi
Ferenc NNNY Általános Iskola, Peremarton
I. helyezett: Kovács Zsófi, Ady Endre NNNY
Általános Iskola és AMI, Berhida
II. helyezett: Veres Balázs, Nepomuki Szent János
Általános Iskola, Várpalota
III. helyezett: Takács Barnabás, Csajági
Református Általános Iskola, Balatonfőkajár
Különdíj: Czirák Lili Anna, Ősi
Oktatási Központ
3-4.osztály
I. helyezett: Csík Gergő Barnabás, Ősi
Oktatási Központ
II. helyezett: Kovács Olivér, II. Rákóczi
Ferenc NNNY Általános Iskola, Peremarton
III. helyezett: Borbás Bernadett, Csajági
Református Általános Iskola, Balatonfőkajár
III. helyezett: Keresztény Kincső, Nepomuki Szent János
Általános Iskola, Várpalota
Különdíj: Taszári Fédra Melitta, Ady
Endre NNNY Általános Iskola és AMI, Berhida
5-6. osztály
I. helyezett: Néber Donát, Csajági
Református Általános Iskola, Balatonfőkajár
II. helyezett: Oláh Míra, Ady Endre NNNY
Általános Iskola és AMI, Berhida
III. helyezett: Szunoman Lívia, Nepomuki Szent János
Általános Iskola, Várpalota
7-8. osztály
I. helyezett: Vass Vivien, Ady Endre NNNY Általános
Iskola és AMI, Berhida
II. helyezett: Laki Doroti, Csajági Református
Általános Iskola, Balatonfőkajár
III. helyezett: Pfeifer Viktória, Ady Endre NNNY
Általános Iskola és AMI, Berhida
Gráczerné Szabó Erzsébet
szervező tanár
Kistérségi
matematika verseny
Iskolánkban harmadik alkalommal rendeztük meg a
közepesnél nem jobb tanulók matematika
versenyét. Az Ady-napok keretében 2016. november
17-én négy környékbeli
általános iskola 31 tanulója vett részt a
vetélkedőn. A számolási feladatokon
kívül játékos, logikai feladatokat is
tartalmaztak a feladatlapok, amelyek megoldására 45 perc
állt a gyerekek rendelkezésére. Ebben az
évben kimagasló teljesítményt
nyújtottak a tanulók, a helyezettek sokkal több
pontot értek el, mint az előző években.
Köszönjük a felkészítést a
tanár kollégáknak és a
javításban való közreműködést.
Borainé Rozner Kinga
Eredmények
5. osztály
I. Fridmann Csaba Patrik Ősi
Általános Iskola, Ősi
II. Besenyei Cintia
Nepumuki Szent János RK Általános Iskola
Várpalota
III. Molnár
Petra Horváth István
Általános Iskola, Pétfürdő
6. osztály
I. Miklós
Máté Nepumuki Szent János
RK Általános Iskola Várpalota
II. Szalai Áron
Nepumuki Szent János RK Általános Iskola
Várpalota
III. Simon Kevin Ősi
Általános Iskola, Ősi
7. osztály
I. Lőrincz Brigitta Nepumuki
Szent János RK Általános Iskola
Várpalota
. II. Erdélyi Vilmos
Ősi Általános Iskola, Ősi
III Pfeifer Viktória
Alíz Ady Endre NNNy
Ált. Isk. és AMI, Berhida
8. osztály
I. Szikra
Barbara Nepumuki Szent János RK
Általános Iskola Várpalota
II. Gáspár
Bálint Horváth István
Általános Iskola, Pétfürdő
III. Csáll Csaba
Nepumuki Szent János RK Általános Iskola
Várpalota
Kistérségi rajzverseny

Névadónk tiszteletére 2016. november
17-én
– immár hagyományos módon –
kistérségi rajzversenyt rendeztünk.
Gyönyörű alkotások születtek Áprily Lajos:
Az őszre várj című versének
illusztrálására, illetve a kisebbek
részéről az erdő szépségét
megidézve. A zsűri a következő tanulóknak
ítélte a díjakat:
Felső tagozat:
Salamon Lora – Nepumuki Szent János Római Katolikus
Iskola
Csanyiga Dorina – Horváth István
Általános Iskola Pétfürdő
Molnár Kinga – Horváth István
Általános Iskola Pétfürdő
Különdíj: Lakner Virág – Horváth
István Általános Iskola Pétfürdő
Alsó tagozat:
Kányai Márk – II. Rákóczi Ferenc
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Ált. Iskola
Slemmer Dzsenifer – II. Rákóczi Ferenc Német
Nemzetiségi Nyelvoktató Ált. Iskola
Csonnó Kevin – Ady Endre Német Nemzetiségi
Nyelvoktató Ált. Isk és AMI
Különdíj I. Zabrebeka Szófia – Nepumuki
Szent János Római Katolikus Iskola
Különdíj II. Gergely Barnabás – Nepumuki
Szent János Római Katolikus Iskola
Somogyiné Lukács
Emőke
„Szép-olvasási”,
„Szép-írási” verseny
Iskolánkban a hagyományokat folytatva, az Ady napi
rendezvények keretében az idén is
megrendeztük az alsó tagozatosoknak a
„szép-olvasási„ és
„szép-írási” versenyt.
A szép-olvasás eredménye:
1. osztály: Varga Attila Martin
2. osztály: Bodó Adrián
3. osztály: Seiber Roland Erik
4. osztály: Törő Roland Imre
A szépíráson minden alsó tagozatos
kisdiákunk részt vett. Nagy öröm
mindnyájunk számára, hogy aki a
hétköznapokon „macskakaparással”
ír, ilyenkor ő is igyekszik a legszebb
írását bemutatni.
Eredmények:
I.
II.
III.
1. osztály: Kovács
Zsófia Varga
Martin Varga
Bence
2. osztály: Lendvai
Violetta Bakács
Máté
Neubauer Zsanett
3. osztály: Taszári
Fedra Lendvai Kálmán
Kamondi Virág
Nyári Georgina
Busa Dzsesszika
4. osztály: Gertner
Letícia
Sijer J.
Dominik
Szőke
Milán
Babai Ábrahám
Minden kisgyereknek gratulálunk az elért
eredményhez!
Bíztatjuk őket, - és természetesen azokat
is, akik most nem értek el helyezéseket - csak
így tovább!
Tóthné Éberfi Éva
alsós munkaközösség vezető
November 18-án nem tanulni jöttünk össze az
iskolába
Ady napi rendezvényeink folytatódtak. Az alsó
tagozatosok reggeli után rendőrségi előadást
hallhattak a helyes kerékpáros közlekedésről,
illetve hogy hogyan kell viselkedni, ha idegen akar szóba
állni egy kisgyerekkel, vagy a lakásba akar bemenni. Az
előadó külön felhívta a gyerekek
figyelmét, hogy az állatokat nem szabad bántani,
védeni kell őket. A délelőttöt
kézművesedéssel folytattuk. Adventi koszorúkat
készítettünk.

Délben ünnepélyes megemlékezéssel
és az Ady szobor koszorúzásával folytattuk
a napot.
14:00 kezdtük fergeteges gálaműsorunkat, a
Kultúrák Találkozásának
Fesztiválját a Petőfi Művelődésházban,
melynek hagyományát a tavalyi tanévben
teremtettük meg, a TÁMOP3.1.4.B-13/1-2013-0001.
számú „Köznevelés az iskolában
PH modul „Az iskola közös ügyünk”
című projekt keretében.
A színpadon számos zenés és prózai
művet láthattunk. Felléptek: a Süni Óvoda, a
Hétszínvirág Óvoda, Bambi csoportja; Bartos
Sándor Óvoda, Általános Iskola és
Előkészítő Szakiskola tanulói, a Faller Jenő
szakképző iskola tanulója: Loridán Kitti, az
Alapfokú Művészeti Iskola és iskolánk
tanulói, és a Berhida Táncegyüttes.
Ezúton köszönjük a fellépőknek a
színvonalas produkciókat, a vendégeknek a
részvételt, a művelődési háznak a
helyszín és a technikai eszközök
biztosítását, a Berhidai Német
Nemzetiségi Önkormányzatnak pedi, hogy
megvásárolta számunkra a dekorációt.
Márton-nap
Német
nyelvű előadás az Ady iskolában

November
8-án a különleges interaktív
műsort
láthattunk Figura Ede
és
Márk Sarolta előadásában. A nagycsoportos
korosztályú
óvodásokat is meghívtuk. A német nyelvű
előadás nagy tetszést
aratott a gyermekek körében. A művészek
gitárral és fuvolával
színesítették előadásukat.
Hans
- német kisfiú – különös kalandjait
élhettük át:
rosszaságait, találkozását egy hatalmas
kutyával, amiből
baleset származott (a kutya nagyon megharapta a
lábát, kórházba
került). Később megjavulásának is
tanúi lehettünk. Gyógyulása
közben megkérte egy ismerősét (Sacit), hogy
tanítsa meg
fuvolázni.
Az
előadás közben a művészek gyakran kértek
segítséget a
közönségtől. A gyerekek minden alkalommal
örömmel jelentkeztek
a különböző feladatokra.
Az
óvodások is nagyon jól érezték
magukat ezen a zenés délelőttön.
Zenei
világnap
Emlékezünk
1956-ra

A
„Berhidai Iskoláért” Alapítvány
jóvoltából a „Hőseink
emlékezetét örökítsük gyermekeink
szívébe” – projekt 2hét
elnevezésű KKETTKK-56P-04-0233
kódszámú, program valósulhatott meg
iskolánkban, mely azt
célozta, hogy méltó emléket
állít a hősöknek.
A
2 héten át tartó projekt keretében
elsőként rendhagyó
történelemórák valósultak meg
október 17-én délelőtt
Várpalotán a Fallerben és Berhidán az Ady
Általános Iskolában
Czéher Ildikó történész,
történelemtanár vezetésével. Az
Ady Iskola programhelyszínen az iskola 7-8. osztályos
tanulóin
kívül vendégül láttuk a
kistérségből érkező iskolák
tanulóit is (Ősi, Peremarton), így kb., mintegy 80
diák kísérte
figyelemmel az érdekes és értékes
órákat. Az általános és
középiskolában is az 1956-os eseményekhez
kapcsolódva más-más
óratervvel készült az előadó a
korosztálynak megfelelően.
10.19-én
20 fővel a Veszprém megyei levéltárba
látogattunk, ahol először
a levéltárról általánosságban
tudhattunk meg különösen
érdekes tudnivalókat, majd a témához
kapcsolódó előadásban és
vetítésben volt részünk,
továbbá a megszerzett ismeretekhez
interaktív feladatok megoldását kapcsolta a
levéltári óravezető.
Sok új ismeretet szereztünk a kutatómunkát
illetően, amit a
diákok az élet számos területén tudnak
majd alkalmazni.
A
nap folytatásaképpen 14.00 órától a
Kastélydombon a Helyőrségi
Művelődési Otthonban az 1956-os témában
való megemlékező
konferenciát valósítottunk meg emlékmű
koszorúzással
egybekötve. A koszorúzáson a Faller Jenő SZKI
és az Ady
Általános Iskola diákjai szavaltak a hősökre
való megemlékezést
szolgáló verseket. A konferencián 6 fő
előadó változatos
témákkal készült, így
felelevenítettük az eseményeket
összefoglalóan, illetve irodalmi szempontból is,
továbbá
kiemelve az Erdélyi, a Veszprém megyei és a
várpalotai, valamint
berhidai vonatkozásokat. Külön témaként
foglalkoztunk a romák
részvételével és az ’56-os
öltözék és tánchagyományokkal.
A
következő programelem 10. 21-én az Ady
Általános Iskolában
valósult meg. 12.00 órai kezdettel egy megemlékező
műsort
tartottunk, 14.00-kor pedig a TIT Váci Mihály Irodalmi
Színpad
irodalmi műsorát tekinthették meg a résztvevők.
A
kéthetes projekt zárásaképpen
10.24-én a program ideje alatt a
részt vevők által készített
témával kapcsolatos kreatív
munkákat kiállítottuk, s az Ady
Általános Iskolában e
kiállítás
megtekinthető volt 10.28-ig, mely napon a korábbi gyakorlathoz
hasonlóan a kistérségi iskolák
diákjainak 4 fős csapatait
vártuk vendégségbe vetélkedőre.
Meghívásunkat elfogadta a
Faller Jenő SZKI, a peremartoni, ősi, balatonalmádi iskola is,
így
összesen az adys diákokkal kiegészülve 7 csapat
mérte össze
tudását. A részt vevő gyermekek
ajándékokkal és új
ismeretekkel felvértezve távoztak 1956 -al kapcsolatosan.
Ezúton
is köszönjük a felkészítő
pedagógusok alapos előkészítő
munkáját, a diákok lelkes
hozzáállását és a 3 tagú
zsűri
áldozatos értékelését!
Köszönettel
tartozunk
ezen kívül mindenekelőtt az 1956-os
forradalom
és szabadságharc 60. évfordulójára
létrehozott
Emlékbizottságnak, mely szervezet programunkat
támogatta, s ez
által Alapítványunk, a „Berhidai
Iskoláért” Alapítvány a
pályázaton 2.500.000 ft támogatásban
részesült.
Célunkat,
mi szerint - „Maradandó
élményt szeretnénk nyújtani a programon
részt vevő diákok és
felnőttek számára, mely párosul az
interaktív módon
elsajátított tanulás
élményével, a kreativitással, a
vetélkedő
során az egészséges versenyszellem és
sikerélmény nyújtásával,
továbbá méltó módon való
megemlékezést megvalósítani és
gyermekeinkre a hazaszeretet értékeit ily módon
átörökíteni.”
- a program időtartama alatt maradéktalanul
megvalósítottuk.
Továbbképzésen
jártunk
Iskolánk tantestülete az elmúlt két
évben több továbbképzésen is
részt vett. Keressük azokat a módszereket, amellyel
hatékonyan és érdekesen tudjuk gyerekeinket
tanítani.
Ennek érdekében kerestük fel és vettünk
részt módszertani bemutató órán ez
év októberében, a Berhidától 300
km-re fekvő Hejőkeresztúri általános
iskolában. Az iskola 15 évvel ezelőtt vezette be a
KIP-es módszert, a Központi Instrukciós Programot,
amelyet az USA-ból vettek át, és amelyet az iskola
igazgatónője ott tanulmányozott. A módszer
lényege, hogy a gyerekeket a mindennapi életre
készítse fel, érdekesen a tanulmányaik
folyamán.
A módszer nagy bizakodásra ad nekünk is
reményt, hiszen több elemét már alkalmazzuk a
tanítás folyamatában. Ennek a lényege, hogy
a tanulók motiváltan minél több és
változatosabb tudást szerezzenek.
A Hejőkeresztúri iskola eredményei
országosan is elismertek. Az iskola tanulóinak szinte
mindegyike 8. osztály után, olyan
középiskolát választ, amelyik
érettségit ad. Ezt a módszert
tanítják az egyetemeken a mostani egyetemistáknak,
akik majd tanárok és tanítók lesznek,
pár éven belül.
Tantestületünkkel megbeszélve, akik gyermekszerető,
jól felkészült pedagógusok, elgondolkodtunk a
látogatás után, hogy a következő
években szeretnénk mi is bevezetni a KIP-es
módszert, ezzel is nagyobb esélyt adva az Ady iskola
diákjainknak a sikeres tanulmányaikhoz.
Futóverseny
