SIKER AZ ADY
ISKOLÁBAN AZ ÉNEK ORIENTÁCIÓS
OSZTÁLYOK INDÍTÁSA
Iskolánkban az első
ének orientációs osztályt 2015
szeptemberében indítottuk, nagy sikerrel. Igyekszünk
hatékony módszerekkel megismertetni az ének, a
tánc élményét, a mozgás, ének
szeretetét, minden dalolni, táncolni
vágyó gyermekkel.
Ez az ének-zenei nevelés szervesen illeszkedik
az általános tantervvel működő iskolák
számára megfogalmazott tantervhez, annak
fejlesztési követelményrendszerét magasabb
szintre emeli, s a képzési célokban
máshová helyezi a hangsúlyokat. Az emelt
óraszám lehetővé teszi a tanítási
anyag elmélyítését, az ismeretek és
készségek sokoldalú gyakorlását
és bővítését.
Feladataink közé tartozott az
ünnepélyekre való felkészülés
és szereplés, mellyel színesítettük,
élmény telivé varázsoltuk a közös
iskolai, városi programokat, kulturális
rendezvényeket.
A tanév során minden alkalmat megragadtunk a
hagyományok, ünnepek ápolására, ezzel
is fokozva a közösséghez tartozás
élményét.
Az énekkarosokkal együtt szerepelt a 2.
osztályos orientációs csoport az iskolai adventi
ünnepségeken, a városi Mindenki karácsonya
című rendezvényen is, amelyen a Bűvös éj, a
Karácsonyi álom és a Szent ünnep alkalmi
dalokat énekeltük nagy tetszést aratva.
A zene az emberi létezés öröme. A
korai gyermekkorban megismert művészi alkotások,
értékek emberformáló
élményekhez juttatják az aktív
cselekvési folyamatban részt vevő gyermeket.
Az emelt szintű ének-zeneoktatás kiemelt
célja az örömszerzés, a gazdag érzelmi
hatások kibontása, az aktív
közösségi muzsikálás, amelyet
sikerült megvalósítanunk.
Pintér Ferencné
tanár,
kórusvezető

Farsang 2018.02.09
.


Farsangi szokások
A farsang hangos
mulatságait egy középkori hiedelem teremtette meg. A
középkori emberek azt hitték, hogy a tél
utolsó napjaiban a Nap elgyengül (hiszen a nappalok
rövidebbek, az éjszakák hosszabbak), és
ártó szellemek, boszorkányok kelnek életre.
A jelmezes felvonulás, a zajok, a
boszorkánybábú égetése éppen
ezen ártó lények
elüldözését volt hivatott
megvalósítani. Sok helyen tüzes kereket
görgettek, nagy máglyákat raktak, mert úgy
hitték a tűz ereje, segíti a Napot, hogy újra
erőre kapjon. Eredetileg azért öltöztek jelmezbe, hogy
elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. A
régi babonákat mára elfeledték az emberek,
de a jelmezes felvonulások megmaradtak.
A szülői munkaközösség és a
DÖK Szervezésében nagyszabású
jelmezfelvonulással, osztályok
fellépésével, tombolasorsolással,
bálkirály-, királynő választással,
discóval, evés-ivással töltötték
el a péntek délutánt a jókedvű gyereksereg
és az érdeklődő vendégek.
Kiszebáb égetése
A babona szerint a kiszebáb égetése
megszabadítja az embereket minden bajtól. A
téltemető népszokás igen kedvelt volt a falusi
népek körében. A lényege, hogy a gyermekek
kiszebabát és zajkeltő szerszámokat
készítenek, mellyel a Fő térre vonulnak. A
vonulás közben hangosan zörgetik szerszámaikat
és télűző rigmusokat kiabálnak. (Kisz, kisze haj!
Elűzzük a betegséget, behozzuk az egészséget,
haj!) A vonulás a téren felállított
máglyánál ér véget, ahol az
összegyűlt személyek gondűző cédulákat tűznek
fel a kiszebabára, majd bedobják a tűzbe. A
papírokra azt írják fel, hogy ki mitől szeretne
megszabadulni. A máglya elhamvadásáig
tavaszköszöntő versikéket és dalokat
énekelnek.
Így tettek a hatodikos gyermekek is. Az
égetésnél jelen volt az egész iskola,
együtt próbáltuk elűzni a telet. Ezen
kívül busójáráshoz hasonló
élményben volt részünk és a
városközpontnak is általuk.
Gráczerné Szabó
Erzsébet
Néphagyományok
őrzése az Adyban
Intézményünk nagy
hangsúlyt fektet a hagyományok
ápolására. Amellett, hogy a
tanórákba igyekszünk beépíteni a
népszokásokat, a különböző
rendezvényeket is hagyományőrző programokkal
színesítjük. A gyerekek egyik kedvence a
busójárás és a kiszebáb
égetése. A maszkokat és a bábot előzőleg
elkészítjük, a szükséges
eszközöket, kellékeket a diákok a
pedagógusokkal közösen összegyűjtik. Az
iskolán végigvonuló busókat nagy izgalommal
várják kicsik és nagyok. Egy kis
ízelítőt a város is kap ebből, hiszen a
beöltözött maskarások az utcákra is
kivonulnak kereplőkkel, kolompokkal. Ez után a farsangot a
gyerekek által készített kiszebáb
égetése nyitja meg. Az udvaron mondókákat
kántálva körbeállják a bábot,
és elűzzük a telet. A farsangra lelkesen
készülnek diákjaink, akik szívesen
állítanak össze erre a rendezvényre
különböző táncokat, vicces jeleneteket.
Hagyományőrző programjainkat évről évre
próbáljuk bővíteni. Ezek közé tartozik
a májusfa állítása,
kitáncolása is. Örömmel vesszük
tudomásul, hogy a gyermekek szeretik és igénylik a
néphagyományokhoz kapcsolódó programok
rendezését, azokra a felkészülést.
„A hagyományőrzés nem a hamu imádata, hanem
a láng továbbadása.”
Felolvasóverseny
„Kitűnővé egy szerencsés perc által is
válhatunk, hasznos emberré a fáradságos
évek tesznek.”
/Kemény Zsigmond/
2018.01.22-én A Kultúra Napja alkalmából
megrendezett Szépkiejtési versenyre invitált
minket az Ősi Oktatási Központ. A felhívás
szerint 5-6. és 7-8. osztályos korosztály vett
részt a nemes megmérettetésen. A verseny első
felében a korosztályoknak külön-külön
egy idegen szöveg felolvasásával kellett
megbirkózniuk, majd rövid szünet után a
saját szöveg felolvasásával léptek
porondra a versengők, amelyet saját maguk választhattak
és kellőképpen gyakorolhattak a
felkészülés idején.
Iskolánkat 3 fő diák képviselte: Oláh
Míra 6. osztályos tanuló Pintér
Ferencné, valamint Pfeifer Viktória Alíz és
Vass Vivien 8. osztályos tanulók Császár
Zsuzsanna tanárnő felkészítésében. A
3 tagú zsűri nehéz döntés előtt
állt, ez beszédükben is elhangzott. Senki nem
távozott üres kézzel, minden részt vevő
részesült Emléklapban.
Egyrészt munkánkat dicséri, másrészt
a tehetséget, a tehetség időben való
felismerését, a vele való foglalkozást, az
évek óta tartó kitartó, közös
munka, felkészítés eredményét, hogy
Vass Vivien 8. osztályos tanuló a II. helyen
végzett a szoros küzdelemben minden
nehézségét, hiányzásait,
egyéb hátráltató
körülményeket is egybevetve. A tehetség nem
ismer akadályokat, a tehetség egy adomány
Istentől, és segíti a tanulót a
szárnyalásban.
A
tehetséggondozó pedagógus egy pillanat alatt
felismerheti a tehetséget, s nagyrészt rajta
múlik, hogy mit hoz ki a gyermekből. Természetesen
mindegyik félnek hozzá kell tenni a maga
részét a sikerhez - amely mögött minden
kétséget kizáróan kemény munka
rejlik - de az első lépés, hogy felismerjük a
tehetséget és meghozzuk azt a döntést, hogy
kezdünk vele valamit. Nem kell tudnunk először, hogy mit -
mint mindenben-, csak az első lépcsőfokra kell
lépnünk, csak az első lépést kell
megtennünk, aztán majd jön a többi
sorjában. Van, akinek több idő kell a sikerhez, van akinek
több szorgalom, de a munka gyümölcse előbb-utóbb
beérik. Ezt a folyamatot láthatjuk Viviennél is.
Az olyan versenyekre, vetélkedőkre, melyek a tehetséget
nem nélkülözhetik elsősorban jellemző, hogy a
felkészítendő gyermek a pontos szövegtudáson,
„színpadképes, alkalomhoz illő
megjelenésen”, izgalmakat legyűrve, ellazultan (amire
szintén tanulunk technikákat), lelkét is
felkészítve jelenjen meg, mert az „igazi”
alkalom, a zsűri és közönség előtt
adódik a megmérettetésre. Mindegy, hogy előtte
hányszor ment jól, hibátlanul, hányszor
gyakoroltuk, vagy beszéltük át… A
lényeg, hogy mikor fellép a színpadra a
személyiségének egészével áll
ott, s a körülményeket kizárva kell megfeleljen
ott, abban a pillanatban…, ami az övé.., ami a
számára rendelkezésre áll, hogy
elbűvölje a hallgatóságát. Éppen
ezért igaz a mondás: „Kitűnővé egy
szerencsés perc által is válhatunk, hasznos
emberré a fáradságos évek tesznek.”
Hisz lehet gyors sikert elérni a tehetséggel,
kevés munkával a hátunk mögött, de a
gyors siker csak akkor szól hosszú távra, ha a
felvállaljuk a munkát és teszünk érte.
A versenyen való sikeres szereplésünk
mindezen gondolatok összetevőinek köszönhetőek, egy
olyan esszencia melyet gyakran kell alkalmaznunk, ha felfedezünk
tehetségeket.
Berhida,
2018.02.03.
Császár Zsuzsanna
pedagógus
Szép kiejtési versenyre neveztünk be 3
tanulóval Ősiben. Felkészítő tanáruk:
Császár Zsuzsanna Pintér Ferencné volt.
Vass Vivien II. helyezett lett. Felkészítő
tanára Császár Zsuzsanna volt.
Alapíványi
bál
Az iskolai alapítványi bál
előkészítését többen
segítettük, támogattuk, részt vettünk
rajta. Műsort az énekkarosok adták, a 4. osztály
és a felsősök is tánccal léptek fel, amelyet
Pintér Ferencné tanított be.

Karácsony az ADY suliban
Iskolánk 3. osztályos tanulói
készítették és mutatták be a
karácsonyi műsorukat több ízben is.
A gyerekek meghívást kaptak a berhidai Nyugdíjas
Klub december 16-án megrendezett karácsonyi
összejövetelére is. December 21-én pedig az
iskola tanulói és dolgozói előtt
mutathatták be az előadást.
A diákok nagy izgalommal több héten
keresztül készültek a Mióta van csillag a
karácsonyfák tetején című
zenés-táncos darab előadására.
Rendkívül izgatottak és lelkesek voltak.
Az előadás egy mese köré épült, mely a
szeretet az elfogadás és az együttélés
kérdéseire hívta fel a figyelmet.
A felkészítésben Tarjányi Mónika
és Bakács Julianna Erika kolléganőimmel
vettünk rész. Számunkra is fontos
értékeket próbáltunk
közvetíteni és átadni.
Szeretnénk külön köszönetet mondani a
szülőknek a támogatásért és a
segítségért.
Palotai Andrea
Mindenki
karácsonya városi ünnepségen szerepel az
énekkar Pintér Ferencné felkészítő
tanár vezetésével.
ADVENT

Rendhagyó
énekóra
Nálunk járt Pitti
Katalin Liszt-díjas Érdemes Művész
Az iskolánkban tartott rendhagyó tanórát
Pitti Katalin, az opera műfaj nagykövete. A csodálatos
énekesnő és nagyszerű pedagógus
példát mutatott nekünk emberségből,
szerénységből, és egészen
elvarázsolt bennünket tapasztalatával,
életbölcsességeivel. „ A fény csak
abban válik áldássá, aki másnak is
ad belőle.”- ismertük meg hitvallását.
Nagyszerűen megtalálta a közös hangot a
gyermekeinkkel, élményt adó, felemelő
délelőttben volt részünk, amelynek folyamán
rengeteget tanultunk.
ADY-NAPOK
Az Ady-napokra az értékes jutalmakért
köszönet illeti az iskolai Alapítványt, a
megvendégelés
finanszírozásáért pedig a
Diákönkormányzatot.
2017. 11.016.
Matematikaverseny

4. osztály
I helyezett Lendvai
Kálmán
Ady Endre N. N. Ny. Ált. Isk. Berhida
II. helyezett Csonnó
Klarissza Ady
Endre N. N. Ny. Ált. Isk. Berhida
III. helyezett Kamondi
Virág
Ady Endre N. N. Ny. Ált. Isk. Berhida
5. osztály
I. helyezett Madarász
Imre Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
II.helyezett
Vokla Zsombor
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
III.
helyezett Bakács
Krisztián Ady
Endre N. N. Ny. Ált. Isk. Berhida
6. osztály
I.
helyezett Szőke
Roland
Ady
Endre N. N. Ny. Ált. Isk. Berhida
II.
helyezett Jónás F.
Noel
Ady
Endre N. N. Ny. Ált. Isk. Berhida
III.
helyezett Jelinkó
Martin
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
7. osztály
I.
helyezett Dénes
Janka
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
II.
helyezett Déber
Balázs
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
III.
helyezett Trencsén
Lili Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
8. osztály
I.
helyezett
Kerekes Olivér
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
II.
helyezett
Rétfalvi Attila
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
III.
helyezett Hajtai
Dominik Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota

Az
Ady Endre Német Nemzetiségi Nyelvoktató
Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola által megrendezett
kistérségi
szavalóverseny eredményei:
1-2.osztályos korcsoport
|
-
helyezett
|
Veres
Anasztázia 1. oszt.
|
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
|
-
helyezett
|
Varga
Bence József 2.oszt.
|
Ady Endre N. N. Ny. Ált. Isk. Berhida
|
-
helyezett
|
Fodor
Gábor 2. oszt.
|
II.
Rákóczi Ferenc N. N.
Ny. Ált. Isk., Berhida
|
3-4. osztályos korcsoport
|
-
helyezett
|
Veres
Balázs 3. oszt.
|
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
|
-
helyezett
|
Kovács
Gabriella 3. oszt.
|
II.
Rákóczi Ferenc N. N.
Ny. Ált. Isk., Berhida
|
-
helyezett
|
Keresztény
Kincső 4. oszt.
|
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
|
Különdíj
|
Kovács
Olivér 4. oszt.
|
II.
Rákóczi Ferenc N. N.
Ny. Ált. Isk., Berhida
|
5-6. osztályos korcsoport
|
-
helyezett
|
Molnár
Julietta 5. oszt.
|
II.
Rákóczi Ferenc N. N.
Ny. Ált. Isk., Berhida
|
-
helyezett
|
Kemény
Kamilla 5. oszt.
|
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
|
-
helyezett
|
Györke Maja 6. oszt.
|
Bocskai
István Református Általános Iskola Papkeszi
|
Különdíj
|
Oláh
Míra 6. oszt.
|
Ady Endre N. N. Ny. Ált. Isk., Berhida
|
7-8. osztályos korcsoport
|
-
helyezett
|
Szunoman
Lívia 7. oszt.
|
Nepomuki Szent János Római Katolikus
Általános Iskola, Várpalota
|
-
helyezett
|
Humpok
Fanni 8. oszt.
|
Bocskai
István Református Általános Iskola Papkeszi
|
-
helyezett
|
László
Viktória 7. oszt.
|
Bocskai
István Református Általános Iskola Papkeszi
|

2017.11.15.
Az Ady-napok rendezvényei Nesó Sándor
népi iparművész kiállításának
megnyitásával kezdődtek.
Ezt követően az iskola múltjából
és jelenéből láthattak képeket a
tanulók, mindkettő eseményt az iskola énekkara
színesítette. Pintér Ferencné
tanárnő vezetésével énekeltek a hatodik
és a hetedik osztályos tanulók.
Citerán Pappné Szalai Veronika kísérte őket.
A diákönkormányzat az iskola homlokzatán
található Ady-domborművet koszorúzta ezután.
Márton-nap 2017. 11. 10.

10- én Márton-napi ünnepségen vettünk
részt.. A lámpás felvonulásra a gyerekeken
és a szülőkön, testvéreken kívül
több osztályfőnök is eljött. A gyermekek
dalokkal-gitárkísérettel, versekkel
köszöntötték az ünnepet.
A Jótékonysági vásárra
iskolánk tanárai készítettek
tárgyakat.
Bécsbe kirándultunk
Ezúton
szeretnék az Ady Endre Német Nemzetiségi
Nyelvoktató Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos, német
nemzetiségi nyelvet tanuló gyermekei nevében
köszönetet mondani azért, hogy a Berhidai Német
Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat
ismét lehetővé tett anyagi
támogatásával, a buszköltség
finanszírozásával, számunkra egy
külföldi utazást: egy német nyelvterületű
ország, Ausztria, ill. a fővárosa, Bécs
meglátogatását. A kirándulás
tanulmányi témája, célja:
országismeret, az érdeklődés felkeltése,
motiváció, ismeretszerzés volt. A jó
közösségi munkát végző
diákjainkat jutalmaztuk.
A kirándulás előtti napokban
németórákon bemutatókat, képeket
tekintettünk meg, általános tudnivalókat
olvastunk el Bécsről és Schönbrunnról.
Mindenki izgatottan készült a nagy utazásra. Az
utolsó napon megkötöttük az
utasbiztosítást, és a gyerekek az
utazáshoz, az élményekhez
kapcsolódó, kitöltendő, általam
összeállított feladatlapot vehettek át / a
kitöltőknek egy-egy ötös garantált német
nyelvből/.
Az első állomásunk a pazar schönbrunni
park volt, ahol megtekintettük kívülről a Habsburgok
hajdani, impozáns, nyári rezidenciáját,
majd egy sétát tettünk a kastélyparkban
lenyűgöző kutak, szobrok, emlékművek, fák és
virágok között, valamint felkapaszkodtunk a
pompás Gloriette-hez.
Ezt követően elindultunk a város
központjába a bécsi Museumsquartiert
megnézni, mely a világ egyik legnagyobb kulturális
komplexuma.
Utunk csúcspontja a Bécsi
Természettudományi Múzeum /Naturhistorisches
Museum/ volt, ahol újabb utazásra indultunk a
természet lélegzetelállító
sokszínűsége világában. A
rovaroktól, a drágakövektől, ékszerektől
és ásványoktól kezdve, meteoritokon
át a repülő sárkánygyíkokig, izgalmas
betekintést kaphattunk Földünk
történetébe. Már kihalt vagy
rendkívül veszélyeztetett állatfajok
számos kitömött példánya
felbecsülhetetlen értéket ad a gyűjteménynek.
Ez 20 millió kiállított tárgyával a
világ egyik leggazdagabb múzeuma. Nagyszerű gesztus az
osztrák állam részéről, hogy a
múzeum látogatása diákok
számára 19 éves korig teljesen ingyenes.
Bécs jelképe, a világ legszebb
gótikus templomai közé tartozó Szent
István-székesegyház (Stephansdom), a
történelmi belváros kanyargós utcáinak
geometriai metszéspontjában magasodik. A
városképet uraló 137 m magas csipkés torony
uralja a városképet, Bécs szíve. Utunk
során átsétáltunk a Hofburgon, a
palotakomplexumon, amely a Habsburgok téli székhelye volt
(Heldenplatz), ma pedig számos kiállítás
mellett otthont ad az Osztrák Nemzeti Könyvtárnak
is. Megcsodáltuk a belváros impozáns
épületeit, neves világmárkák
üzletei kirakatára rácsodálkoztunk. Rengeteg
turistával találkoztunk, hömpölygött a
tömeg a városban, pár lépésre
tőlünk pedig városnéző konflisok hajtottak
lépten-nyomon.
Természetesen nem hagytuk ki egy McDonald's és
egy Billa röpke, de annál izgalmasabb
meglátogatását sem.
Mindannyian remekül éreztük magukat.
Köszönjük szépen!
Gráczerné
Szabó Erzsébet
némettanár

Október 23.
Nemzeti ünnep



Az október 23-i iskolai ünnepségen a felső tagozat
szerepelt, ebben az évben mi adtuk a városi
ünnepséget is. Emlékezetes műsor volt, amelyet
Borainé Rozner Kinga állított össze. A
dekorációt Borai Tamás készítette.
Oroszlánrészt vállalt az énekkarral a
szervezésből Pintér Ferencné. Tamás
György ünnepi beszédet mondott a városi
rendezvényen
A
tehetségfejlesztés eredménye…
A
tehetségfejlesztés egy szükséges,
„láthatatlan”, gyakran kevés
megbecsülést érdemlő munka, melynek eredménye
esetenként csak nagyon lassú fejlődési folyamaton
keresztül valósul meg apró lépésekben
haladva, minden kis „sikert” átélve,
megízlelve, vigyázva hátulról és
csendben, hogy a motiváció sikeres legyen, a
lelkesedés ne hagyjon alább,…S közben
nevelünk is óhatatlanul, hiszen komplex
személyiséget fejlesztünk. Megtanítjuk
rá, hogy legyen megbízható
(ígéreteit tartsa meg, szerepléseken legyen
jelen), türelmes (fegyelemmel bírja
végigállni vagy ülni a programot, melyen
részt veszünk), kitartó (ne szegjék
kedvét a kevésbé sikeres
vállalkozások, nehezebb feladatok), mindig ügyeljen
az alkalomhoz illő megjelenésre (ízléses
ruházat, hajviselet, …), a verbális és nem
verbális kommunikációra ( fegyelmezettség,
testtartás, arckifejezés, kifejező,
választékos beszédstílus,
előadásmód,…), legyen felkészült az
esztétikai élmény befogadására, a
versenyek alkalmával a versengés kockázataira,
legyen kellő odafigyeléssel diáktársaival szemben
és embertársaival is (udvarias magatartás,
gesztusok, köszönési formák,
bemutatkozás, etikett,…), továbbá
érzékeny mások problémáira ( idősek
tisztelete, sérült emberek segítése,
elfogadása,…), egyszóval szociális
érzékenységet mutasson. Természetesen a
tehetségfejlesztés mindezeken túlmutató
sokoldalú tevékenység, most csupán
néhány szembetűnő jegyéről szóltam, melyek
mindennapjainkat kísérik. Elkezdődnek egy tanórai
foglalkozáson vagy szabadidős programon, véletlen
spontán megnyilvánulás okán, esetleg
szándékos tehetségkutató
válogatásokon,- mint esetünkben is - mikor
észrevesszük, vagy inkább felfedezzük a
gyermekben rejlő tehetséget, s folytatódnak a
közös osztály, csoport és egyéni munka
során,tehetségműhelyünkben, mely egy
végeláthatatlan folyamat, mindkét fél
akaratából. Végeláthatatlan, mert ezek a
tanulók fejlesztésben vesznek részt, majd
mentoráltak lesznek, s már ezernyi apró
szállal kötődnek hozzánk, mire elérkezik a
középiskola küszöbén a
búcsúzás. Ha jó munkát
végeztünk a kapcsolat nem szakad meg, legfeljebb
elhalványodik, de gyakran visszatérnek ezek a
diákok később is. Hiszem, hogy ennek és csak ennek
van haszna a tehetségfejlesztésben, hogy nem
engedjük el a kezüket, tovább
kísérjük őket az úton, amennyire csak lehet.
Éppen ezek miatt az okok miatt örvendek annak, hogy
iskolánk a Roma Tehetségfejlesztő Program
keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma
és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
jóvoltából NTP-RHTP-16-0136
kódszámmal pályázaton nyert 1.600.000 Ft-t,
melynek keretében drámafoglalkozásokat tarthatott
és nyelvi kompetenciafejlesztést, illetve egy 3 napos
tehetségtábort valósíthatott meg
Balatonfűzfőn és egy
színházlátogatás keretében a
Madách Színház Mary Poppins című
darabját tekinthette meg, valamit országosan elismert
művészekkel való közös foglalkozás
által csúcsosítja ki a foglalkozások
lényegét, melyen 20 tehetséges gyermek vehet
részt ebben a tanévben (2016. szeptember
1.-2017.június 30-ig, köszönhetően az Emberi
Erőforrások Minisztériumának és az Emberi
Erőforrás Támogatáskezelőnek, azon belül
pedig a Nemzeti Tehetség Programnak.
Évek hosszú
munkája kezd beérni, hiszen a a program keretében
a hétfőnkénti csoportos foglalkozásokon
kívül egyénileg is foglalkoztunk
a„tehetségek”
„mentorálásával”, s
kiépített kapcsolataink számos alkalmat adott a
közelmúltban a programban részt vevők
szereplésére, különféle alkalmakon
való részvételére,
megnyilvánulására, melyek által
bizonyíthatták fejlődésüket..
Császár
Zsuzsanna pedagógus
ZENE
VILÁGNAPJA 2017. SZEPTEMBER 28. (OKTÓBER 1.)
Zenei világnap: Pintér Ferencné
szervezésével-szerepelt az énekkar, majd bevonta
az egész iskolát
VIZES
JÁTSZÓHÁZ
A
Berhidai Kultúrház és Könyvtár az
Országos Könyvtári Napok
keretében vendégül látta az első és
második osztályos
tanulókat a könyvtárban, a vizes
játszóházban.
Amíg
az egyik csoport Ficánkát és társait
kereste a könyvek között,
addig a többiek kézműves foglalkozáson
ügyeskedtek.
Háromféle
halacska közül lehetett választani:
1.
halformába színes papírcsíkokat fűzni
2.
halformára színes korongokat (pikkelyeket) ragasztani
3.
térbeli halacskát hajtogatni, és
úszókat, farkat ráragasztani
Félidőben
cseréltek a csoportok, így mindenki
készített valamit, amit
hazavihetett.
Végezetül
a terem közepére varázsolt kis tóból
dobókockák segítségével
horgászhattak a gyerekek. A dobott pontok mutatták meg,
ki milyen
ajándékot kap jutalmul.
Nagyon
szépen köszönjük a könyvtár
dolgozóinak ezt a vidám,
hangulatos délutánt.
A
legnagyobb elismerés a gyerekektől:
„Hú
de jó volt! Máskor is jöjjünk ilyenre!”

MIT JELENT ÖKO ISKOLÁNAK LENNI?
2016-ban nyerte el
iskolánk az „ÖKO Iskola” címet.
Azóta a környezettudatos nevelést és a
környezetvédelemre nevelést is igyekszünk
kialakítani és megerősíteni tanulóinkban.
Ezt több területen is különböző érdekes
eszközökkel, vetélkedőkkel,
kirándulásokkal alakítjuk, önkéntes
munkával tesszük érdekessé és
változatossá, amellyel alakítjuk a gyerekeink
gondolkodásmódját. Az előző évben
részt vettünk a az országos önkéntes
szemétszedésben. Majd présgépet
vásároltunk alapítványi pénzből,
amellyel a PET palackokat és alumíniumüdítős
dobozokat tudják összepréselni a tanulóink.
Ezzel meg tudtuk valósítani, hogy a magukkal hozott
üdítők csomagolóanyagait ne dobálják
el és védjék a környezetet. Az
összegyűjtött, összepréselt palackokért
pedig pénzt kaphatnak. Ebben a tanévben minden
osztályba szelektív hulladékgyűjtők kerültek.
Így most már osztályszinten is külön
tudják választani a gyerekek a különböző
anyagokból készült és
hulladékká vált dolgaikat.
A
népmese napja
Szeptember
30-án van Benedek Elek születésnapja. Ezt a napot a
Magyar
Olvasástársaság javaslatára 2005-ben a
népmese napjává
nyilvánították.
Iskolánkban
évek óta hagyomány, hogy megemlékezünk
e jeles napról. Erre az
alkalomra tanulóink egy kis csoportja nagy lelkesedéssel
mesefát
készített.
Az
író életéről rövid ismertetőt
hallgattunk meg, majd megnéztünk
néhány magyar és cigány mesét.
Tantermeinkbe visszatérve
beszélgettünk a látottakról, és akinek
kedve volt, lerajzolhatta
kedvenc mesefiguráját.
Vidáman,
kellemesen töltöttük az emlékezés
délutánját.

Kirándultunk Pétfürdőn
A Berhidai Napok keretein
belül, az Önkormányzatunknak köszönhetően,
iskolánk tanulói közül néhány
kisdiáknak lehetősége nyílt ellátogatni
Pétfürdőre.
A kirándulás alkalmával
megtekinthettük a Pétfürdöi Hivatásos
Tüzoltóparancsnokságot, ahol nagyon
szívélyesen fogadtak Minket és a
körbevezetés során megmutatták, hogy hogyan
és miként működik egy tűzoltóság a
mindennapokban. A gyerekeknek még a legújabb
tűzoltóautóba is beülhettek.
A nap további részében felfedeztük
a játszóteret és a Csónakázó
tó környékét is.
Köszönetet mondunk a
kirándulásért Pergő Margit
polgármesterasszonynak, Gerőfiné Mészáros
Anitának és a a Pétfürdöi
Hivatásos Tüzoltóparancsnoksának.
Palotai Andrea
A városnapokon a
Berhidai Kertbarát-kör kiállítás
megnyitóján és a nagyszínpadon is szerepelt
az iskolánk. A felsős énekkar népdalcsokrot adott
elő. Citerán kísért: Szalainé Papp
Veronika. A nagyszínpadon szólóénekek,
illetve közös éneklés egy 7. osztályos
tanuló gitárkíséretével, majd
két tánc zárta az Adysok szereplését.
A műsort
betanította: Pintér Ferencné
Ebben a tanévben is
aktívan bekapcsolódtunk a városunk
vérkeringésébe. Városnapon, városi
rendezvényeken, ünnepségeken, német
nemzetiségi napon, Márton- napon,
kiállítás megnyitókon szerepeltünk,
versenyeken, foglalkozásokon vettünk részt. Az
iskola sokéves tapasztalata alapján az ének
orientációs osztályokban, de a többi
osztályban is igyekszünk hatékony
módszerekkel megismertetni az ének, a tánc
élményét, a mozgás, ének
szeretetét, minden dalolni, táncolni vágyó
gyermekkel, mindezt összekapcsoljuk a társművészetek
bevonásával. A szavalás, a rajzolás, a
kézműveskedés, a készségek
fejlesztése mellett, az érzelmi nevelést, az
önkifejezést, sőt az
önmegvalósítást szolgálják.
Tanévnyitó
ünnepség
